BEREKFÜRDŐ

2018.10.25. 06:52

Sokat tettek azért, hogy sikeres legyen a berekfürdői strand

Ötödik helyen végzett a berekfürdői Gyógy- és strandfürdő az Év feltörekvő fürdője országos versenyen. A létesítményben október végén is sok vendég van még a kempingben a szálláshelyeken.

Daróczi Erzsébet

Perge József (balra) szívesen beszélget a vendégekkel

Fotó: Daróczi Erzsébet

– Ebben a szép őszi időben öröm csak úgy sétálgatni a faluban. Nagyokat gyalogolunk, túrázunk. Jó időben a Megbékélés Házától bérlünk kerékpárt, és eltekerünk a Hortobágyra, vagy a Tisza-tavi Ökocentrumba is.

– Közben gyűjtöm a gesztenyéket, a tobozokat, melyekből otthon, Csíkszentkirályon kreatívkodom majd őszi ajtó- és asztali díszeket – árulja el Csiszer Zsuzsanna, aki Hajdúszoboszló helyett jön Berekfürdőbe már évek óta.

– Szoboszló a zsúfoltságával nálam szóba sem jöhet. Nagyon szeretjük ezt a kis falut, ahol az emberek kedvesen, barátságosan fogadnak bennünket. Elő- vagy utószezonban jövünk el ide a családdal pár napra, most is még pár napig itt vagyunk.

– Én a sajgó, fájó ízületeimen is érzem a bereki gyógyvíz jótékony hatását – veszi át a szót az édesapa, aki természetesen a gasztronómiai élményeiről is szól. – A híres karcagi birkapörköltet már több alkalommal is megkóstoltam, de szeretek más különlegességet is kipróbálni.

– Ha a berekieknek kellene ajánlanom ételt, nekik a pityókás tokányt javasolnám, mint csíki specialitást, akár kolbásszal, hússal – mondja Károly, akitől megtudtuk, hogy a kétezer-hatszáz lakosú csíki faluban nincs gyógyfürdő, a falu azonban gazdag borvízforrásokban, mely közül legismertebb a nálunk is kapható Hargita Gyöngye.

– A borvizes lápos területet Büdösfürdőnek is hívják, ez azonban csak nevében fürdő, egyébként természetvédelmi terület, ilyen gyógyvíz nálunk is jó lenne – összegzi Károly, majd elindul lányával gesztenyegyűjtő körútra.

Vendégek tehát még októberben is érkeznek – de vajon milyen volt a főszezon a bereki fürdőben? Erről már Perge Józsefet, a Berek-víz Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.

– Jól indult a szezon, a májusi időjárás kedvező volt. Már az első hosszú hétvége sok vendéget hozott. A tanév vége után abban bíztunk, hogy jelentősen nő a hétköznapi családos forgalmunk is. Ekkor azonban a június 8-ai Medárd napi eső hozta a formáját – ez jelentős kiesést jelentett.

Perge József (balra) szívesen beszélget a vendégekkel
Fotó: Daróczi Erzsébet

– Ekkor kicsit aggódtam, mert az eladott napi jegyek számát tekintve tavalyhoz képest tizenöt százalékos volt a visszaesés. Ez havi szinten több ezerrel kevesebb vendéget jelentett, de bizalomra adott okot, hogy a kempingben nem csökkent a vendégek és a lakókocsisok száma.

– Július közepétől indult be igazán a szezon. Ekkor az előző évhez képest tízszázalékos forgalomemelkedést tapasztaltunk, ami már biztató volt.

Az ügyvezető szerint két fontos változás volt a korábbiakhoz képest. Sokkal több kisgyermekes család érkezett hozzájuk napi szinten is néhány éves gyerekekkel. A másik, hogy húsz százalékkal több lengyel vendégük volt, mint tavaly.

– Így augusztus végén már láttuk, hogy jól sikerül a szezon, a háromszázhúszezer tervezett vendégnél többen jöttek. A szeptemberi kellemes időben hétezer-hatszáz fölött volt a vendégéjszakák száma – sorolja a szakember, aki elmondja: a szállodák mellett a falusi szállásadók is tudják, nagy a verseny a vendégekért, ezért ők is folyamatosan fejlesztenek, hogy minél jobb komfortfokozatot tudjanak biztosítani. Így tett az önkormányzat is a strandon lévő szálláshelyeknél.

– A strandra is nyíló Park Étterem megnyitása pedig minőségi javulást is hozott – véli Perge József, aki szerint a fürdőben több fesztivál is volt. Ez, illetve az egész évben üzemelő fürdő adottságai is hozzájárultak ahhoz, hogy az országos versenyen ilyen rangos helyen végezzenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában