Szakmai kirándulás

2020.02.11. 14:00

Tapasztalatcserére utaztak a falvai csoporttagok Sándorfalvára

Az elmúlt héten szakmai kiránduláson vettek részt a Varsány Közösségi Házban működő rákóczifalvai civil szervezetek (nyugdíjasok, kulturális csoportok, helyi Vöröskereszt stb.) tagjai, valamint a képviselő-testület néhány tagja.

Kovács Berta

Negyvenen vettek részt a Sándorfalvára szervezett szakmai kiránduláson

Forrás: Beküldött fotó

Fotó: Katona

A Csongrád megyei Sándorfalvára látogatott el a negyvenfős csapat, ahol a helyi művelődési intézmény várta őket tapasztalatcserére. Az utazás költségeit pályázati pénzből fedezték.

Császiné Csáti Réka, a Varsány Közösségi Ház igazgatója elmondta, bár a meglátogatott település nevében is ott a falu, szintén városi rangra emelték, és ahogy Rákóczifalva Szolnok szomszédságában fekszik, Sándorfalva Szeged mellett található, érdekes volt szembesülni a különbségekkel és a teljesen eltérő szemléletmóddal.

Negyvenen vettek részt a Sándorfalvára szervezett szakmai kiránduláson
Fotó: Beküldött fotó

A település infrastruktúráját (kiépített utak) és a művelődési központ anyagi lehetőségeit tekintve Sándorfalva messze előrébb tart, mégis azt állapíthatták meg, hogy a rákóczifalvai civil szervezetek sokkal aktívabbak az ottaniaknál. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a sándorfalvi szervezetek voltaképp a hivatali rendszert segítik, Rákóczifalván viszont az alulról építkező szervezetek ereje abban rejlik, hogy tagjaik szívvel-lélekkel végzik feladataikat, amit önként vállaltak fel.

– Büszkén jöttünk haza – vallotta meg Réka –, ráébredhettünk, hogy milyen hihetetlen értéket tesznek le az asztalra a mi közösségeink, az, amit képviselnek, azért az önkormányzat is hálás lehet. Csak amióta a Varsány Közösségi Házban dolgozom, az ott működő csoportok, egyesületek száma megduplázódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában