Megmérettetés

2020.03.04. 19:00

Tiszazugi borászok versenyeztek egymással Cibakházán

Bormustrát tartottak a minap a cibaki művelődési házban. A Cibakháza–Tiszaföldvár-Homok Szőlőtermelőinek és Borkedvelőinek Egyesület immár hatodik alkalommal szervezte meg hagyományossá vált borversenyét.

P. Pusztai Nóra

Tóth Sándor (balra) nyerte a Borászok bora serleget

Forrás: Beküldött fotó

– A megméretésre harminckilenc mintával neveztek be az egyesület tagjai, ami kevesebb mint az elmúlt évben. A borászok előrejelzései viszont beigazolódni látszanak, miszerint a tavalyi jó évjáratnak bizonyul – tudtuk meg László Imrétől, az egyesület elnökétől.

Az igen neves borbírálók sorai közt dr. Hajdú Edit, a kecskeméti Szőlészeti-Borászati Kutató Intézet nyugalmazott vezetője, a borértő Demény István, a Bereczki Máté Gazdakör tagja és – a fiatal borászok képviseletében – Danku Sándor sommelier ült. A zsűri a benevezett borokat húszpontos bírálati módszerrel értékelte, közülük nyolc arany, tíz ezüst és tíz bronzérmes bor lett.

Tóth Sándor (balra) nyerte a Borászok bora serleget
Fotó: Beküldött fotó

– Minden esztendőben egyre jobb minőséget tudnak bemutatni a termelők, ami annak is köszönhető, hogy megfogadják a tanácsainkat, amivel elkerülhetik az esetleges borhibákat. Ezek közé tartoznak egyebek mellett például a szüret időpontjának helyes megválasztása, vagy a borkezelés tisztasága is, ami hozzájárul ahhoz, hogy semmilyen mellékíz ne társuljon a becses nedűhöz – emelte ki értékelésében dr. Hajdú Edit, a bizottság elnöke.

Az idei borverseny abszolút győztese Tóth Sándor, a homoki pincészet nyugalmazott vezetője lett. Olaszrizlingjével elnyerte a Borászok bora serleget. A nap folyamán csülökpörkölttel és süteményekkel vendégelték meg a résztvevőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában