Több mint húsz éve éli édesen életét a karcagi Lévai Kálmán

A járvány miatt elmaradt Olaszországban a nemzetközi találkozó, így a maga örömére rendezgette most gyűjteményének legszebb darabjait, melyek között karcagi sorozatok is vannak.

– Tájfutóként járva a világot, a versenyeken a reggeli kávé mellé a szálláshelyeken, éttermekben mindig ilyen kis zacskós cukorkákat kaptam. Amikor felbontottam, a kávét kavargatva elolvastam a szöveget, nézegettem a rajta lévő képeket. Aztán úgy éreztem, nem kellene ezeket elfogyasztani, hanem elrakni. Így elkezdtem gyűjteni – idézi a kezdeteket Lévai Kálmán.

Végül annyira belejött a gyűjtésbe, hogy már barátai, ismerősei is hozzák számára azokat, bárhol járnak is.

– A legnehezebb a hatvan darabból álló sorozatot kigyűjteni. Egy tájfutóversenyen, Velencében láttam először ilyet. Amikor vége volt a versenynek, mondtam a presszósnak, nekem kellene ilyen cukor, mert gyűjtöm. Mondta jó, válasszak egyet. Értettem én, hogy egyet, de mondtam, adja ide a dobozt, amiben vannak. Ő nem értette, mit akarok a dobozzal, hát ideadta. Én meg fogtam úgy, ahogy volt, kiborítottam az asztalra, és kiszedtem egy kisebb kupacot. „Na, válasszak egyet” – mondta ő. Mire én: „nekem ez mind kell, mert gyűjtöm”. Hát akkor nézett nagyot a presszós, majd elájult mit akarok én ezzel…

– Kiderült, az olaszok talán a legnagyobb gyűjtők. A főgyűjtő, aki a nemzetközi tavaszi találkozókat tartja, másfél milliós kollekcióval rendelkezik. Ott kötelespéldány van a kis cukrokból, úgy, mint nálunk a könyvekből – mondja Lévai Kálmán, aki szerint nagyon jó, hogy komoly beosztású emberek „át tudnak menni gyerekbe”, amikor ilyen dolgokat gyűjtenek. A napi feszültséget így le lehet vezetni, és az ember nem savanyodik bele a szakmájába, feladataiba. Én is így voltam ezzel, amikor tűzoltóparancsnok voltam – vallja be a nyugalmazott ezredes, aki számára a felesége kerek születésnapjára szervezett párizsi út is megalapozta a cukrok gyűjtését. Bár akkor még itthon a teába, kávéba sokat elhasználtak belőle, de nyolc éve ez már elképzelhetetlen.

Minden cukor becses kincs. Aktív tagja a magyar gyűjtőklubnak is. Közel harminc gyűjtő van Magyarországon, mindannyian egyfajta „gőzlevezető”, kellemes szabadidős elfoglaltságként hódolnak hobbijuknak.

– A legnagyobb cukrom egy kilós cukorsüveg, amit Kiskunhalason egy gyűjtő készít a nemzetközi és hazai találkozókra. Ma már vannak különleges alakú és méretű cukrok (például kávészem), a franciák pedig két mokkacukrot csomagolnak össze valamilyen ábrával. Karcagi kötődésű cukrokat is készíttettem már a feleségem segítségével, a nemzetközi találkozóra Kenyeresné Z. Ágnes festményeit vittük, de a hungarikum gyűjtemény, benne a karcagi birkapörkölttel, a tűzoltós cukrok is kedvenceim.

– A feleségem támogatása nélkül nem lenne több tízezres a gyűjteményem, hiszen annak hely kell a lakásban, és ha épp sorozat-összerakás zajlik, sehova nem lehet nyúlni, ezt pedig el kell viselni – árulja el a családfő, aki szerint azok az emberek, akik gyerekes, játékos szabadidős foglalkozást találnak maguknak, és nem egymásnak feszültséget okozó hobbit, sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak.

Lévai Kálmán a nemzetközi összefogást is megtapasztalta, amikor hatvan darabos sorozatából egyetlen hiányzott, közösségi oldalán kért segítséget, így kapott Olaszországból egy komplett sorozatot.