GALÉRiÁVAL

2018.08.11. 15:30

Több száz külföldi száll versenybe egymással a napokban Szolnokon

Nemzetközi szintű versenyek követik egymást Szolnokon e napokban. Alig egy hete rendezték meg ugyanis a nemzetközi kosárlabdatornát, a FIBA 3x3 U18-as Európa-Kupa selejtezőt a városban, máris újabb világversenyeknek ad otthont a megyeszékhely.

Mészáros Géza

Péntektől vasárnapig a szolnoki Holt-Tiszán rendezik meg az Egyetemi és Főiskolai Kajak-Kenu Világbajnokságot, és ugyancsak augusztus 10-én kezdődött, ám egészen 20-áig tart a 42. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság is.

Előbbi esemény több mint húsz ország háromszáz sportolóját, utóbbi negyven nemzet hétszáz versenyzőjét vonultatja fel. Ráadásul több száz főnyi, határon innen és túlról érkező szakember is érkezett a delegációk tagjaként, és szintén több száz főre tehető a hazai és főleg külföldről érkező szurkolói létszám is.

Az ilyentájt szokásos, nyári megnövekedett idegenforgalom mellett tehát az elkövetkező napokban több ezer szállóvendéget kell a megyeszékhelyen és környezetében elhelyezni.

Ez esetben arra voltunk kíváncsiak, hogy van-e elegendő szálláshelye a városnak.

Illetve az iránt is érdeklődtünk, hogy az ismert út- és hídfelújítások idején, az útlezárások, forgalomkorlátozások és -elterelések időszakában hogyan birkózik meg a megyeszékhely a még inkább növekvő forgalom biztonságos levezetésével.

Az Egyetemi és Főiskolai Kajak-Kenu Világbajnokság helyi szervezésében részt vevő Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Rózsa József hírportálunknak elmondta, e vébének a versenyzői fiatalok.

Az ő részükre megfelelő szálláshelyet rendeztek be az egykori ÁÉV munkásszállójában, a volt főiskolai kollégium épületében.

Fotó: Csabai István

– A katonai ejtőernyős világbajnokság versenyzőinek a Magyar Honvédség két helyszínen, az MH Béketámogató Kiképző Központ és a Ludovika Zászlóaljnak a helikopterbázison lévő épületeiben biztosított szállást – mondta dr. Bali Tamás ezredes, a vébé házigazdájának számító MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnokhelyettese.

– Nagy megtiszteltetés a városnak, hogy ilyen nagyszabású világversenyeknek adhat otthont – mondta Pókász Endre, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője.

– A megyeszékhely jó házigazdája az ilyen jelentős és nagy létszámú eseményeknek. Nagy sikerrel zajlott a 68. Országos Vasutasnap hatezer vendég részvételével, vagy a kétezer fős nyugdíjas-találkozó is.

– Az előzetes szervezés persze nagyon fontos. A logisztikában a Magyar Honvédség és a Szolnoki Sportcentrum is egyaránt nagyon erős.

– Sok főszervező és háttérmunkás, illetve önkéntes közreműködése kell a rendezvények eredményes lebonyolításához, s a város részéről ez adott. Immáron várjuk a hazai sikereket is – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában