Jászkunság

2017.10.22. 13:00

Újra megrendezik a nótaversenyt

A hagyományokhoz híven, a Szolnok Televízió idén is megrendezi megyei nótaversenyét, mely ebben a formában az országban egyedülállónak számít.

Forrás: Shutterstock

Idén már ötödik alkalommal rendezik meg a versenyt, melyre az ország minden részéből várják a jelentkezőket.

A korábbiakkal ellentétben, a versenyzők három különböző helyszínen mérettethetik meg magukat. A Jászságból jelentkezők elődöntőjét Jászladányban tarják november 11-én. A Kunság és Tiszazug térség jelentkezőit Mezőtúrra várják november 25-én, Szolnok és térségének énekeseit pedig Szolnokra november 18-án.

Mindegyik térségből négy versenyzőt juttat tovább a zsűri a döntőbe, melyet december 9-én rendeznek meg a Tiszti Klub étteremben.

A közönségszavazatok alapján további két versenyző is részt vehet a döntőn. A három térség országgyűlési képviselői is a kezdeményezés mellé álltak, így a Jászságban Pócs János, Mezőtúr térségében Boldog István, Szolnok és térségében pedig dr. Bene Ildikó vállalt fővédnöki tisztséget.

Forrás: Shutterstock

A zsűriben Szolnokot Sülyi Károly képviseli, a Kunságot Karcagi Nagy Zoltán, Szolnokot Terjéki Kata, Mezőtúrt pedig Farkas Rozika, és hozzájuk csatlakozik Berecz Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke.

A versenyre november 3-áig lehet jelentkezni, és a versenyzőknek két produkcióval kell készülniük, egy csárdással és egy hallgatóval. A énekeseket cigányzenekar, Rácz Aladár és népi zenekara kíséri majd. Minden elődöntő és a döntő is nótabállal zárul.

Cz. N.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!