DALOSTALÁLKOZÓ

2018.09.17. 09:30

Meglepődne, mennyi ismert népdalt gyűjtött Bartók Újszászon

„Újszász falu szép helyen van … – hirdeti a népdal, jelezve, hogy a települést övező természeti környezet a régieket is megihlette. Azóta azonban eltelt jó pár év, a település is feljebb lépett a ranglétrán, így a dalból idézve, kis változással az „Újszász város szép helyen van …” címet adták a most péntekre szervezett Dalostalálkozónak.

Kovács Berta

A jeles esemény apropóját az adta, hogy idén éppen száz éve, hogy neves zeneszerzőnk, Bartók Béla a településen végzett nagyobb arányú népzenei gyűjtést. Munkájának eredményességét 155 lejegyzett népdal bizonyítja, több közülük azóta az egyetemes magyar népdalkincs részévé vált.

Bizonyára sokan nem tudják, hogy többek között a „Virágéknál ég a világ”, a „Megkötöm lovamat”, vagy az „Egyszer egy királyfi” kezdetű népdalt is Újszászon dokumentálta a zeneszerző, és természetesen a rendezvény címét ihlető dalt is itt jegyezte le.

– Nagyon ritka az a magyarországi település, ahol ennyire gazdag népdalkincset tudott Bartók összegyűjteni – mutatott rá a népi kultúrát igencsak kedvelő Dobozi Róbert, aki felfigyelt e jubileumi dátumra.

Ötletadóként úgy vélte, fontos lenne ezt az évfordulót méltóképpen megünnepelni, és tudatosítani az itt élőkben, hogy ilyenformán Újszász sokat tett annak érdekében, hogy e népi kultúra emlékei fennmaradhassanak.

– Külön érdekesség, hogy az összes dal egyetlen adatközlőtől származik – hangsúlyozta.

– A közismert Virágéknál ég a világ népdalban énekeljük, hogy „Varga Borcsa kalapjába fölforrott a tej magába”. Ennek a dalnak a szövegét Bartók Béla játékosan úgy alakította, hogy az adatközlő újszászi hölgyről szóljon.

– Az adatközlő lánykori neve ugyanis Varga Borbála volt, a köznyelv pedig Banga Borcsaként emlegette. E népdalban szerepel az is, hogy „Bátor Mihály odavárja”, ez az illető pedig a hölgy férje volt. Bartók tehát azzal akarta megköszönni a közös munkát a hölgynek, hogy beleírta őt és családját a dalba.

– Varga Borbála 1893-ban született Újszászon, 1977-ben hunyt el. Az első férje után Dobóczi Bernátné nevet viselte, de özvegyen maradt, majd második férje után kapta a Bátor Mihályné nevet. A gyűjtésekben adatközlőként mindkét néven fellelhető.

Banga Borcsa helyi temetőben látható síremléke árulkodik a hölgy foglalkozásáról is: szülésznő volt 37 évig, 4500 gyermeket segített világra – híreli a felirat. De arról is érdemes megemlékezni, hogy 155 népdal megőrzése is neki köszönhető.

Az idők során sem változtak a művek

Dalokkal megesik, hogy az idők során kisebb-nagyobb módosulásokon esnek át. Újszászon, úgy látszik, ez nem volt jellemző.

– Egy Paulovics Géza nevű népzenekutató 1962-ben eljött Újszászra, és mint élő adatközlőtől, újra begyűjtötte ezeket a dalokat – idézte fel Dobozi Róbert. – Arra volt kíváncsi, ezek a népdalok mennyire maradtak meg a korábban lejegyzettekhez képest ebben a hölgyben. Meglepődve tapasztalta, hogy nem változtak a dalok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában