GALÉRIÁVAL

2019.08.07. 17:30

Véget ért a szolnoki Móra park felújításának első szakasza

Elkészült a Móra park felújításának első szakasza. A megújult zöldterületet Szalay Ferenc polgármester szerdai sajtótájékoztatóján adta át.

Hartai Gergely

– A Móra Ferenc út parkos része korábban meglehetősen elhanyagolt volt, így időszerűvé vált a terület rendbetétele. Végül döntés született arról, hogy a parkot három ütemben újítjuk fel. Most az első ütemen vagyunk túl. Ennek köszönhetően pedig egy több mint 5000 négyzetméteres új zöldterület készült itt el – részletezte Szalay Ferenc. Majd kiemelte, a fejlesztések itt nem állnak meg, a következő lépés a játszótérfelújítás lesz.

Az is elhangzott, felújították a focipályát és a lábteniszpályát is. Megújultak a járdafelületetek, emellett 32 fát is ültettek a környékre, ahová 19 padot, valamint 15 hulladékgyűjtő edényt helyeztek még ki. Az elültetett fák között van lepényfa, díszkörte, éger és juhar. A park mostanra automata öntözőrendszert kapott, megoldották a terület talajcseréjét. Mi több, egy teljes egészében körbekerített kutyajátszótérrel is gazdagodott a belvárosi övezet.

Fejér Andor alpolgármester ezután arról számolt be, a virágosításban is halad előre a város. Idén a Jubileum téren alakítottak ki virágos területet, s a jövőben több, átlátható park létesítését is tervezi az önkormányzat.

– A Móra park fejlesztését folytatjuk. A következő ütemben a játszótér környékén alakítunk ki egy új közvilágítási rendszert. Ezzel együtt egy kamerarendszert is telepítünk... – vette át a szót a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezetője. Lits László elmondta, erre az intézkedésre azért van szükség, mivel az itt élő szülők és gyermekek részéről nagy igény mutatkozott arra, hogy a biztonságérzet növekedjen a környéken.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában