JÁSZKUNSÁG

2017.08.18. 17:26

Viszlát kakaós csiga, jönnek a szigorúan egészséges iskolai büfék

Görög saláta, magvas zsömle, müzli, teljes kiőrlésű gabonakeksz és persze friss gyümölcsök válthatják szeptembertől a ka­kaós csigát és társait az iskolai büfékben. A változások nem a tanulók ízléseinek változásai miatt történnek, hanem mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma erre kötelezi az intézményeket.

Megyénkben is egészségesebbé válnak az iskolai büfék élelmiszerei. Ezután már több salátát majszoló­ diákkal találkozhatunk a szünetekben… Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Folyamatosan át kell állniuk az iskolai büféknek arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. Ez eddig is ajánlásként szerepelt, mostantól azonban kimondottan tilos lesz a csipszadó hatálya alá eső termékeket árusítani, vagyis például csipszet, cukros üdítőket, szörpöt, energiaitalt és csomagolt sós termékeket.

Helyettük szendvicsek, saláták, joghurtok, ásványvíz, tejtermékek, gyümölcsök szerepelnek a kínálatban, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók a továbbiakban.

Erről egyébként a közelmúltban levelet kaptak az iskolaigazgatók az Emberi Erőforrások Minisztériumától, benne egy listával, melyen pontosan szerepel, hogy mit szabad és mit tilos szeptembertől árulni az iskolák büféiben.

Információink szerint azt is megírták az iskoláknak, hogy

akár jogi következménnyel is járhat, ha egészségtelen termékeket árusítanak a büfék…

– A szabályozásnak megfelelően az eddigieknél is egészségesebb ételeket találnak a diákjaink a büfében a következő tanévtől – erősítette meg kérdésünkre válaszolva Gál Gábor, a szolnoki Kőrösi Csoma általános iskola igazgatója.

– Hosszú évek óta állunk kapcsolatban a büfé üzemeltetőjével, aki eddig is törekedett rá, hogy a választékban tejtermékek, teljes kiőrlésű termékek, gyümölcsök, zöldségek is szerepeljenek.

– Emellett a iskolatej- és iskolagyümölcs-programnak köszönhetően mindennap kapnak tejterméket és friss gyümölcsöt. Elsősorban azonban a családi háttéren múlik, hogy a gyerek mit fog megvásárolni.

Ha mindenképpen édességet, süteményt szeretne enni, mostantól majd legfeljebb megveszi reggel az útba eső boltban

– fogalmazta meg véleményét az iskolaigazgató.

A következő hetekben várhatóak a szerződéskötések, amikor a tankerületek megállapodnak a büfék üzemeltetőivel. Ezekben már pontosan szabályozni lehet, hogy milyen termékek árusíthatók az iskolai büfékben.

– Szolnokon az iskolai büfék jelentős részét a konyhák tartják fenn, így azokkal az önkormányzat köt szerződést, a többi üzemeltetővel pedig a tankerület – tudtuk meg ­Szutorisz-Szügyi Csongortól, a Szolnoki Tankerület igazgatójától.

– Valóban azt szeretnénk elérni, hogy minél egészségesebb, táplálóbb ételeket kapjanak a gyerekek, s úgy látom, a büfések is partnerek ebben.

– Az ajánlásokban eddig is szerepelt, hogy minél több zöldség, gyümölcs, tejtermék és minél kevesebb édesség, cukrozott üdítő legyen a polcokon, most viszont már pontos szabályozás is készült arról, hogy mit lehet és mit nem lehet árusítani.

Úgy gondolom, a diákok továbbra is fognak olyan ételt találni a büfében, amit szívesen megesznek, ráadásul az már az egészségüket sem fogja károsítani

– tette hozzá a tankerületi vezető.

– Kimondottan örülök neki, ha kitiltják az iskolákból a cukrokat, csipszeket – mondta el Hevesi-Tóth Anett, akinek lánya most kezdi a negyedik osztályt az egyik szolnoki általános iskolában.

– Az előző tanévben egyre nagyobb divattá vált a gyerekem osztályában a büfébe járás, azok számítottak menőnek, akik gumicukrot tízóraiztak, a befizetett ebéd helyett pedig sült krumplit vásároltak.

Megyénkben is egészségesebbé válnak az iskolai büfék élelmiszerei. Ezután már több salátát majszoló­ diákkal találkozhatunk a szünetekben…
Képünk illusztráció
Forrás: Shutterstock

 

– Ha erre már nem lesz lehetőségük, talán helyrebillen az egyensúly. Hiszen ebben az életkorban hiába látják a gyerekek a családi mintát, rendkívül erős a társaik hatása.

– Én eddig ezt úgy oldottam meg, hogy nem pénzt adtam, hanem inkább minden nap csomagoltam a lányomnak olyan tízórait, ami egészséges is és biztosan szereti.

– Mostantól nyugodtabb szívvel adok neki zsebpénzt, hiszen tudom, hogy ezentúl csak olyasmit tud vásárolni, amit még én is szívesen elé tennék az asztalra.

Szeptembertől csak ezek az étkek lesznek kaphatóak megyénk iskolai büféiben

Édességek és nassolnivalók:

Müzliszeletek

Aszalt gyümölcsök

Olajos magvak

Teljes kiőrlésű gabonatermékből készült keksz, puffasztott gabona­szelet, extrudált kenyér

Tejtermék desszertek (krémtúró, joghurthab, puding)

Önállóan kapható termékek:

Zsemle, kifli, kenyér,

sajtos pogácsa, magvas perec)

Lekvár

Túrókrém, sajtkrém

Friss gyümölcsök (évszaknak megfelelően)

Szendvicsek:

Felvágottas szendvics

Májkrémes szendvics

Sajtos szendvics

Túrókrémes szendvics

Halas szendvics

Saláták:

Joghurtos kukoricasaláta reszelt sajttal

Vegyes saláta hamis majonézzel

Görög saláta

Virsli saláta

Salátamix

Italok:

Tej (2 dl-es)

Tejalapú turmixital

Joghurt (gyümölcsös, müzlis, natúr, joghurtital)

Kefir

Ásványvíz

Forrás: Új Néplap-gyűjtés

Szilvási Zsuzsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!