Kultúra

2011.03.04. 10:49

A korábbi hadügyminisztert is megverték Szolnokon

A szabadságharc története is bővelkedett különös emberi sorsokban. A tavaszi hadjárat első győztes katonai eseményének néhány különös vonásáról beszélgettünk dr. Bagi Gábor kandidátussal, a szolnoki Damjanich János Múzeum történészével, a téma kutatójával.

Szathmáry István

— A szolnoki csata városunk történetének egyik olyan eseménye, amiről minden évben látványos módon emlékezünk meg. Mi indokolja ekkora népszerűségét?
— Szolnok történetében 1848/49-nek különleges szerepe van. Jelenlegi ismereteink szerint a mai lakosság elődei csak valamikor a török kiűzése, vagy inkább a Rákóczi szabadságharc után telepedtek meg itt. Ennek tudható be, hogy 1848 előttről nem maradt számottevő emlék, itt igazi helyi hősöket, helytörténetet csak a forradalom és szabadságharc időszaka teremtett. A második szolnoki ütközet 1849. március 5-én ráadásul a magyar csapatoknak a tiszai főhadszíntéren aratott addigi legnagyobb győzelmét eredményezte, ami miatt számos történet, legenda kapcsolódik hozzá, amelyeknek igazságát, valóságalapját sokszor nagyon nehéz, olykor pedig lehetetlen tisztázni.

— A szolnoki csata magyar hőseiről elég sokat tudunk. Az ellenfél soraiban voltak-e valami okból különösen érdekes személyiségek?

— Természetesen! Mindkét oldalon számtalan példáját lehetett látni az egyéni hősiességnek, például a két szolnoki csatát követően a császári katonák, tisztek és közlegények közül is soknak ismerték el a teljesítményét kitüntetésekkel. Sok esetben ezt a másik oldal is tisztelte, mivel az 1848/49-es háborút olyan birodalmi polgárháborúnak tekintették, ahol jórészt egyazon hadsereg katonái kerültek egymással szembe. Ami az érdekes személyiségeket illeti, abban a túloldalon sem volt hiány. Több itt harcolt és magyar fogságba esett tiszt ért el később tábornoki rangot (például a fél szemét Szolnoknál elvesztő Regelsberg von Thurnberg dragonyos alezredes, vagy Eduard Ghilain von Hemyze utászszázados), de még furcsább, hogy Szolnoknál a császári oldalon harcolt egy volt magyar, és egy leendő osztrák, pontosabban közös hadügyminiszter is. (És akkor még nem emlékeztünk meg Damjanichról, akit Kossuth akart utóbb magyar hadügyminiszterré kinevezni.)
[caption id="" align="alignleft" width="350"] Jórészt egyazon hadsereg katonái kerültek egymással szembe — állítja Bagi Gábor történész
[/caption]

— Magyar hadügyminiszter az osztrák oldalon? 
— Igen. A mindkét szolnoki ütközetben részt vett Franz Freiherr von Ottinger vezérőrnagy Batthyány Lajos miniszterelnök megbízásából Mészáros Lázár távollétében 1848 tavaszán átmenetileg a magyar hadügyminisztériumot vezette. Ám „öreg császári tisztként” augusztus végén nyugdíjazását kérte, s októberben Jellasic horvát bánhoz csatlakozott.
[caption id="" align="alignleft" width="350"] Franz Freiherr von Ottinger
[/caption]
Ezt sokan nem bocsátották meg neki, így Kossuth is ezt követően a nevéhez következetesen odaillesztette az „áruló” jelzőt. Az ekkor 55 éves, alárendeltjei körében igen népszerű, magyarul kiválóan beszélő, sokak által egyenesen magyarnak tartott Ottinger a forradalomig szinte végig magyar huszárezredekben szolgált, és 1846. július 10-én kapta meg a vezérőrnagyi rangot. A háború első felében a tábornok talán a legügyesebb császári lovasparancsnok volt, így 1849 tavaszán altábornagy lett, majd a katonai Mária Terézia Renddel 1851-ben bárói címet kapott. 1850-ben még Johann Strauss is lovassági indulót komponált a tiszteletére Ottinger Rittermarsch címmel. A Szolnokon is nagy szerepet vivő Ottinger-féle dandár többször kitüntette magát, sőt ütközeteket döntött el, emiatt magyar oldalról „mészáros” dandárnak is nevezték őket.

— Ki volt a másik, a későbbi hadügyminiszter?
— Szép hosszú neve volt, Arthur Maximilian Adrian Graf von Byland, Baron zu Rheydtnek hívták. Flamand eredetű arisztokrata családból származott és tüzér főhadnagyként a jól képzett, cseh-morva legénységből álló 1. számú lovasüteg parancsnokaként vett részt a mindkét szolnoki ütközetben.  Amíg azonban az első szereplése nem volt jelentős, a második már emlékezetesre sikeredett a számára. A magyarok ugyanis a Malomzugban jószerint megsemmisítették a császári dandárt fedező ütegét, és azt ki is kellett vonni a későbbi harcokból újjászervezés végett.
[caption id="" align="alignleft" width="259"] Arthur Maximilian Adrian Graf von Byland
[/caption]
Byland alól még a lovát is kilőtték Szolnoknál, és talán meg is sebesült. Ezt követően vezérkari szolgálatra osztották be, végigharcolta az 1859-es itáliai hadjáratot, és a továbbiakban szépen ívelt felfelé a Szolnoknál csaknem megszakadt katonai pályája. Tehetséges ember, és jó katona volt, később a tüzérként elérhető legmagasabb katonai rangot, a táborszernagyit is megkapta, vele számos rendkívül magas kitüntetést, míg végül 1876-tól tizenkét éven át a Monarchia közös hadügyminisztereként jutott el karrierje csúcsára.

— Érdekes lehetett, amikor a kiegyezés és a honvédség újjászületése után kollegiális kapcsolatba került azokkal, akik miatt Szolnoknál kis híján otthagyta a fogát.
— Furcsa helyzeteket produkált 1848/49. A szerb Damjanich Szolnoknál szerb-horvát határőr-alakulatokat is szétvert, köztük saját egykori ezrede egyik zászlóalját. A Lengyel Légió dzsidásai lengyel-ukrán dragonyosokkal ütköztek meg, a cseh-morva császári sorgyalogságra pedig jórészt Damjanich cseh és morva tisztek által vezényelt tüzérei vezényeltek ágyútüzet.
[caption id="" align="alignleft" width="350"] Damjanich János
[/caption]
A Szolnoknál megvert Karger dandár ötezer katonája is jórészt szerb-horvát és cseh volt, német ajkú alakulatként alig másfél századnyi utász említhető. Byland is hadügyminiszterként Magyarországon több hadgyakorlatot vezényelt, amikor az „ellenséges” erőket Máriássy János altábornagy, 48-as honvéd ezredes vezette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!