Túrkeve/Kolozsvár

2019.12.17. 11:30

Elbűvölte a zsűrit és közönségdíjat is elnyert énekével Simon Éva

November végén újabb versenyen járt a kis túrkevei pacsirta, Simon Éva. A fiatal tehetség jó néhány zsűrit elkápráztatott már, most legutóbb Kolozsváron, a XXVI. Hajnal Akar Lenni Kárpát-medencei Nemzetközi Népdaléneklő Versenyen szerepelt kiválóan.

Szabó Lilla Laura

Simon Éva székelyudvarhelyi dalokat énekelt

Forrás: Beküldött fotó

Az esemény Erdély legnagyobb népzenei megméretésének számít, így Éva nem kis izgalommal, ám annál nagyobb lelkesedéssel várta a versenyt.

– Nagyon szigorú zsűrinek kell megfelelni. Igen alaposak és mindenre kiterjedő, építő jellegű kritikákkal illetik a fellépők produkcióit – mesélte az ifjú versenyző. Hozzátette, hogy éppen ezért nagyon lelkiismeretesen készült. Székelyudvarhelyi szerelmi népdalokat énekelt, Kallós Zoltán gyűjtéséből.

– Az első napon, az elődöntőben tizenöt versenyző jutott tovább, sorrendben én az ötödik voltam. Éreztem, hogy másnap mindent bele kell adnom, de úgy tűnik, meglett az eredménye – mesélte.

Éva megkapta a KÓTA Országos arany fokozatát, ami igen rangos elismerésnek számít. Emellett a legszebb énekhang különdíjával is jutalmazták. Ehhez táborlehetőség is jár, a fiatal tehetség jövő év augusztusában tölthet el egy hetet a Csutorás Nemzetközi Néptánc és Népzenei Tehetség Táborban, Örkényben. A versenyen közönségszavazást is indítottak, amelyet nagy fölénnyel szintén Éva nyert meg. Ennek köszönhetően egy másik táborban is részt vehet. Az erdélyi Válaszúton, a Nemzetközi Néptánc és Népzenei Tehetségtáborban szintén hét napon át mélyítheti majd a tudását.

– Elképesztő érzés volt érezni a felőlük áradó szeretetet. Vastapsot kaptam, édesapám elmondása szerint többen megkönnyezték az előadásomat – emlékezett vissza a „kis pacsirta”. Hozzátette, hogy ő volt ez egyetlen anyaországi magyar versenyző, aki bejutott a döntőbe, ez pedig a kint élő magyarság számára rengeteget jelentett.

– Büszkék voltak rám, édesapám különösen. Szinte minden versenyre elkísér, rengeteget jelent a támogatása, a jelenléte – vallotta meg Éva. A kolozsvári megméretés tehát szép eredményekkel zárult az ifjú tehetség számára. Végig nagyon jól érezte magát, ám a legkiemelkedőbb pillanatként a különdíjat és a közönség díj kihirdetését élte meg.

Simon Éva székelyudvarhelyi dalokat énekelt
Fotó: Beküldött fotó

A témával kapcsolatban véleményt is írtunk, melyet ide kattintva olvashatnak.

A tinik átlagos napjait éli

Éva a kisújszállási NABOK Illéssy Sándor Baptista Középiskola tanulója. Általában hétfőn és szerdán, késő délután jár zeneiskolába. A köztes napokon és hétvégén pedig gyakorol. Persze szívesen tölti az időt olyasmivel is, mint a korosztálya.

Ahogyan fogalmaz, az okostelefon nyomkodása alól ő sem kivétel. Ám inkább egy új dal megtanulásához vagy gyakorláshoz használja a mobilt. A jövőben szeretne a zenével minél több embernek örömet okozni, egyszer pedig majd tanítani is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!