Értékeink, perspektíváink

2018.06.07. 16:16

Az örökségvédelem fellendítheti az oktatást és a kreatív ipart is

Navracsics Tibor szerint több szektor is nyerhet abból, hogy az Európai Parlament a kulturális örökség európai évévé nyilvánította a 2018-as évet.

Budapest, 2018. január 22. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelõs biztosa beszédet mond a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 magyarországi programsorozatának megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémián 2018. január 22-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa Marosvásárhelyen beszélt erről egy fórumon, amelyen a örökségvédelmi szakemberek, a térség képviselői, önkormányzati vezetői vettek részt. A biztos így fűzte tovább a gondolatait: a turizmus „természetes szövetségese” az örökségvédelemnek, hiszen a turizmus mit sem ér kulturális attrakciók nélkül, viszont a kulturális örökség helyszínei sem sokat érnek turisták nélkül.

Navracsics Tibor szerint a tananyag részévé kell tenni az örökség megismertetését, védelmét, mely szerinte az állampolgári nevelés egyik legfontosabb része lehetne, hiszen az örökség megismerése és tisztelete a másik iránti tiszteletre, sokszínűségre tanít.

Nemcsak az oktatásnak, de a kreatív iparnak is új perspektívákat adhat ez az év. Navracsics Tibor úgy fogalmazott, hogy a tematikus év lehetőséget teremt arra, hogy az örökséget a jövőbe fordítsuk át. Példaként az örökségi elemeket felhasználó divatot és építészetet említette, szerinte e téren az olasz kreatív ipar adhat ötleteket.

A politikus rámutatott, hogy az örökségvédelem a jövőnket is formálja, de a helyi közösségek építésében is elsődleges szerepe van. Megjegyezte: Európát is kulturális öröksége teszi önálló kontinenssé, különben az eurázsiai kontinens félszigete lenne.

Az európai biztos kérdésre elmondta: azért vállalta el az Örökségünk őrei erdélyi magyar középiskolásoknak szánt vetélkedő védnökségét, mert ez a program jó. Az RMDSZ által szervezett program keretében középiskolás csoportok „fogadnak örökbe” egy-egy műemléket és miután megismerték a történetét, kreatív módon próbálják népszerűsíteni egy verseny keretében.

Borítókép: Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa beszédet mond a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 magyarországi programsorozatának megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémián 2018. január 22-én.

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!