TISZAFÜRED

2020.01.22. 23:00

Bemutatták Percze Miklós új verseskötetét Tiszafüreden

Az elmúlás optimizmusa címmel jelent meg a napokban Percze Miklós, költő új könyve.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett programsorozat nyitóeseményeként ismerhette meg a közönség a százkét verses felvonultató könyvet. Január 21-én a tiszafüredi Városi Könyvtár és Információs Központban került sor a verseskötet bemutatására.

A könyvtárigazgató, Prinyi Tünde köszöntőjét és Ujvári Imre polgármester nyitógondolatait követően egy jó hangulatú beszélgetés során derült ki, hogy mit is jelent az elmúlás optimizmusa.

- Szeretnék hagyni valamit magam után, adni és bíztatni. Erőt adni például az utánunk jövő fiatal generációknak. Optimista vagyok azt illetően, hogy ez sikerülhet – fogalmazott a szerző, majd néhányat elő is adott a költeményeiből.

Körülbelül két hónapnyi előkészítő munka után jelenhetett meg a kötet, melyet a szerző jó barátjai illusztráltak. Percze Miklós versei mellett Czupp Pál fafaragó népi iparművész, valamint Pesti Gerzsonné Simon Terézia nagykőrösi festő alkotásai láthatók.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!