szerencse

2017.11.30. 14:35

Hetven éve eltűnt Csontváry-kép került elő

A Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén licitálni is lehet majd a festményre.

Egy csaknem hetven évig eltűntnek hitt Csontváry-festményre is licitálni lehet a Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén december 17-én; a közelmúltban előkerült alkotás, az Olasz halász című festmény, 100 millió forintos rekord kikiáltási árról indul a 224 tételt felvonultató aukción a Budapest Kongresszusi Központban – ismertették csütörtökön a galériában tartott sajtótájékoztatón.

Virág Judit elmondta: Csontváry Kosztka Tivadar eltűntnek hitt remeke mellett számos kiemelkedő alkotás is szerepel az árverésen többek között Tihanyi Lajos Szajna parti látképe és Aba-Novák Vilmos itáliai kikötőt ábrázoló festménye. Összegzése szerint az aukción szereplő 224 tétel 716 millió forintos összkikiáltási ára szintén rekordnak számít. Az aukción több festmény leütési ára is esélyes a 100 millió forintos álomhatár átlépésére.

A művészettörténész jelentős pillanatnak nevezte a Csontváry-festmény felbukkanását, mint mondta, a művész mintegy 100 alkotásból álló életművéből alig húsz festmény van magángyűjteményben.

Ez a hatodik Csontváry-mű, ami a rendszerváltás óta nyilvános árverésre kerül. Ismertetése szerint a csaknem hetven évig lappangó festményt mindössze egyszer, 1936-ban láthatta a nagyközönség a Fränkel Szalon Csontváry-kiállításán, az utókor mindössze egy fekete-fehér reprodukcióról ismerhette csupán. Mint mondta, Csontváry 1901 körül a Taormina óvárosát keresztül szelő Corso Umbertón végigsétálva négy képet festett, ennek a képciklusnak első stációja az Olasz halász. A hiányzó láncszem felbukkanásával teljessé vált Csontváry képciklusa – tette hozzá.

A szakirodalom hosszú ideig úgy vélte, hogy a festmény 1945-ben orosz hadizsákmányként tűnt el Budapestről. Utóbb derült csak ki, hogy a kép, ami egykor feltehetően a rejtélyes körülmények között New Yorkban 1947-ben meghalt Neményi Bertalan gyűjteményébe tartozott, elkerülte a háborús fosztogatást. A festmény csak 2009-ben bukkant fel ismét, azután évekre ismét eltűnt egy magángyűjteményben.

A festmény tulajdonosa most látta elérkezettnek az időt arra, hogy aukcióra bocsássa a művet, amely 160-240 millió forintos becsérték mellett 100 millió forintos kikiáltási árról indul. Ez rekordnak számít a magyar árverések történetében – mondta.

Az aukciós kiállítás december 2. és 16. között tekinthető meg a Virág Judit Galériában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!