mesterszállás

2019.07.11. 14:00

Meghatározó szerepet tölt be a könyvtár a közösség életében

A közel hatszáz főt számláló település életében fontos szerepet tölt be a könyvtár. A helyiek gyakran látogatják, ám nem kizárólag olvasási céllal! Főleg a fiatalabb korosztály tölti itt az idejét a nyári szünidőben, így az intézmény változatos programokkal kedveskedik nekik.

Szabó Lilla Laura

Nemcsak olvasni járnak a fiatalok nyáron a könyvtárba, hanem a változatos programok miatt is

Fotó: Soós Edina

– Száztizenkét beiratkozott olvasónk van. Diákok, nyugdíjasok és felnőttek vegyesen – közli az adatokat Soós Edina, az intézmény közösségszervező munkatársa. Megjegyzi, hogy a nyári szünetben legtöbbször a diákok látogatják az intézményt. Akár heti háromszor, négyszer is érkeznek hozzájuk diákok.

Nemcsak olvasni járnak a fiatalok nyáron a könyvtárba, hanem a változatos programok miatt is
Fotó: Soós Edina

Gyakran tartanak nekik kézműves-foglalkozásokat. Közös főzéseket, kirándulásokat szerveznek, amelyekre a gyerekek szívesen jönnek. Még a tinédzserkorúak is csatlakoznak, aminek Edináék külön örülnek. S persze mindemellett a könyvek szeretete szintén vonzza őket.

– Igyekszünk változatos kínálatot tartani. Az újdonságok nagyon népszerűek, leginkább a krimi és a romantikus témájú műveket kölcsönzik. Ezek mellett kedveltek még a piros és arany pöttyös könyvek is. Én magam szintén a bűnügyi műveket kedvelem leginkább – osztja meg Edina.

Úgy tűnik, a fiatalok véleménye alátámasztja ezt a statisztikát. Radácsi Jánosnak az utóbbi időben az érettségire való felkészülés töltötte ki szinte minden idejét. Most azonban megengedheti magának azt a luxust, hogy olvasson.

– A krimi és akcióműfaj áll hozzám közel, ezekből válogatok. Egyébként ettől függetlenül, bármilyen furcsán hangzik, a kedvenc könyvem az Egri csillagok. Jánossal ellentétben Benke Laura a romantikus és kalandregényekért rajong.

– A Da Vinci-trilógiát például nagyon szeretem! Azokat a könyveket, amelyek igazán érdekelnek, képes vagyok egy-két nap alatt elolvasni. A Harry Potter-kötetekkel jártam így – mondja lelkesen. Persze akadnak olyanok is, akik inkább a közösségben uralkodó jó hangulat miatt járnak a könyvtárba. Gulyás Nóra saját bevallása szerint igen keveset olvas.

– Eddigi életem során nagyjából két könyvet, ha elolvastam – meséli nevetve. Azért megosztja azt is, hogy ebből az egyik Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című műve volt. S bár a könyvekkel kevésbé szoros a viszonya, Nóra szívesen segít a könyvtári programok szervezésében és lebonyolításában.

Az olvasók között persze az idősebb korosztály tagjai is megfordulnak. Az egyik legaktívabb könyvrajongó Radicsné Vass Eszter. Szívesen olvas romantikus könyveket és történelmi regényeket.

– Régebben sokszor forgattam Jókai- és Gárdonyi-műveket. Manapság a kortárs íróktól olvasok gyakran, leginkább szerelmi történeteket. Igazán kedvelem azokat például, amik távoli kultúrákat mutatnak be.

– Sokat olvastam arab, kínai és koreai helyszíneken játszódó történeteket. Emellett igazán szeretem a kézimunkával kapcsolatos könyveket is, mivel ez a másik kedvenc hobbim – teszi hozzá mosolyogva.

Sok jó ember és könyv kis helyen is elfér

A település könyvtára meghatározó szerepet tölt be a közösségi életben. Az itt élők információs és közösségi helyként is tekintenek rá. A szobaméretű helyiség a maga közel harminc négyzetméteres alapterületével igen aprócskának számít. Ám ahogyan a helyiek vallják, sok jó ember és könyv kis helyen is elfér. A mini könyvtár polcain egyébként nagyjából négyezer kötet található.

A témával kapcsolatban véleményt is írtunk, azt ide kattintva olvashatják el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!