a színpad összeköt

2019.07.11. 16:15

Nemzetközi színházi műhely nyílt Kaposváron

A kurzuson négy nemzet színész szakos felsőoktatási hallgatója, rendezőgyakornoka, rendezője vesz részt, majd a tábor végén előadják Csehov Sirály című művének különböző változatait.

A Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese és Viktor Rizsakov, a Moszkvai Művész Színház rendezője által életre hívott, idén nyolcadik alkalommal megrendezett kurzusnak a helyi Rippl-Rónai művészeti kar tanulói mellett orosz, spanyol és első alkalommal tatár résztvevői is vannak.

A szaktanárok délelőttönként tréningeket, mesterségórákat tartanak a színművészeti hallgatóknak, akik délután öt vegyes, nemzetközi csoportban dolgoznak, hogy a tíznapos tábor végén, szombaton előadják Csehov Sirály című művének különböző változatait.

A közleményben a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetője, Kéri Kitty szavait idézve azt írják, „a tábor alatt zajló műhelymunka az egész hazai színművészképzést szolgálja”.

José Maria Ureta, a valladolidi drámaakadémia tanára és Zilia Muhtarova, a kazanyi egyetem rektorhelyettese egyaránt úgy vélekedik a kurzusról a közlemény szerint, hogy „a különböző nemzetek eltérő módon gondolkodhatnak a művészetről, itt megtalálják azt, ami összeköti őket”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!