2019.10.15. 14:00
Száz éve támadtak a románok
Száz évvel ezelőtt, a Tiszántúl román megszállása idején Szolnok kiemelt stratégiai célponttá vált. A Tanácsköztársaság hadseregének és a megszálló csapatok közti háborúskodásnak emlékeit máig őrzik a korabeli újságok. Ezek hasábjait tekintettük át, hogy visszaidézzük, milyen hírek keringtek hazánkban a megyeszékhely hadi helyzetéről.
Dr. Kertész Róbert és kollégái a várásatások során lövészárkok nyomaira is bukkantak
Fotó: Mészáros János
– Szolnok az 1919-es román betöréskor hídfőállás volt, itt akarták a magyar csapatok megállítani az ellenséget. A megyeszékhely ezáltal frontvárossá vált – beszélt hírportálunknak a korabeli eseményekről dr. Kertész Róbert. A Damjanich János Múzeum régésze elmondta, a román csapatok előrenyomulását jelentősen megsínylette a város, így a vártemplom is. A templom tornyában működött ugyanis a magyar Vörös Hadsereg egyik megfigyelőpontja, melyet végül kilőttek a románok. Az épületrész ennek hatására a templombelsőbe szakadt be.
– A tavalyi ásatásokig semmilyen pontos információval nem rendelkeztünk arról, hogy hol voltak a Vörös Hadsereg védelmi állásai. Ekkor azonban téglával bélelt, téglalap alaprajzú géppuskafészkeket találtunk, melyek elég jól keltezhetők a huszadik század elejére – folytatta a szakember.
Hozzátéve, hogy a géppuskafészkekben nagy mennyiségű lőszert találtak, melyek vizsgálatánál megdöbbentő dologra lettek figyelmesek.– A lőszerek hegye fából volt kifaragva! Vagyis ezekkel normálisan lőni nem lehetett. Érdekesség továbbá, hogy esetükben fel nem használt lőszerekről beszélhetünk – mutatott rá a régész.
Kertész Róbert szerint alapos oka van annak, hogy használhatatlan hadianyag került a Vörös Hadsereg birtokába.
– Az eset mögött szabotázs húzódik, ami arra vezethető vissza, hogy a Tanácsköztársaság hadserege éppen az ellenséges katonai szövetségtől, az antanttól vásárolt lőszert. A feltárt géppuskafészkekből egyébként kerámialeletek, üvegedény, de még egy könyv is napvilágot látott – hívta fel a figyelmet.
A templomhoz közeli harci létesítmények megtalálása jól jelzi, hogy a megyeszékhelyre fontos stratégiai pontként tekintettek magyar és román csapatok egyaránt. Száz évet visszamenve az időben – a kor közismert napilapjait böngészve –, mindez egyértelművé válik…
A Népszava 1919. május 7-i száma mélységes felháborodással ír a hazánkra törő román seregekről. Mint írják, támadó akcióikra nem adható más válasz, mint a „végsőkig való ellenállás”.
Az újság még aznap címoldalán közölte, hogy az erdélyi román hadsereg parancsnoka Mărdărescu tábornok, a Magyar Tanácsköztársaság hadseregparancsnoksága által tett fegyverszüneti ajánlatra igencsak kemény visszajelzést adott. Mindez nem volt más, mint egy május 3-i keltezésű „egyezmény”, mely a magyar fél felé vállalhatatlan feltételeket állított.
A pontokba szedett irat szerint a román hadsereg ellen küzdő magyar erőknek vállalniuk kellett volna a teljes lefegyverzést. Az így felszabaduló fegyvereket, gépfegyvereket, ágyúkat, lőszert, automobilt, lovakat, ruházatot és élelmiszert a románok megbízottjainak kellett átadni. Terveik szerint ezeket aztán Zentára, Tiszafüredre és Törökszentmiklósra szállították volna. Emellett a meghódított területek vasúti gépeinek, felszereléseinek átadására kötelezték Magyarországot.
Az átadásra kötelezett mozdonyok, osztály- és tehervagonok és egyéb eszközök pontos számát is meghatározták. A felszerelés kategóriájára, állapotára és az átadás helyeire vonatkozó részletes feltételeket egy mindkét részről felállítandó bizottság ellenőrizte volna, melynek székhelyeként Szolnokot határozták meg.
Ezzel együtt a magyar csapatoknak Erdély nyugati hegyeiből a Tisza felé történő visszavonulása közben elvitt anyagok kiszolgáltatása is a kötelezettségek közé tartozott. Ezek mivoltát és mennyiségét szintén egy Szolnokon alakítandó bizottság hatáskörébe utalta a román fél.
Kikötötték, hogy az egyezményben foglalt feltételek végrehajtásáig a román csapatok a Tisza jobb partján húsz kilométer mélységben hídfőket fognak megszállni Csapnál, Tokajnál, Tiszapolgárnál, Csegénél, Tiszafürednél, Kiskörűnél, Szolnoknál, Csongrádnál és Szegednél. Figyelmeztettek, hogy a román csapatoknak a Tisza bal partjára való visszavonása csak ezen egyezményben foglalt kikötések teljesítése után történhet meg. Ha pedig a magyar parancsnokság a megszabott feltételeket a kitűzött határidőben nem hajtja végre, a román hadsereg újra meg fogja kezdeni a Magyarországgal szembeni támadó hadműveleteket.
A Magyar Távirati Iroda május 8-i jelentését az „Az Ujság” nevű napilap is közölte. A híradások a Tisza mentén folyó kisebb csatározásokról számolnak be, de bizonyos szolnoki „álhírekről” is szót ejtenek. E napon történt ugyanis, hogy a forradalmi kormányzótanács Szolnokról, az ottani állomásparancsnoktól az alábbi táviratot kapta:
„A Szolnokra érkezők bemondása szerint Budapesten olyan hírek vannak forgalomban, mintha Szolnok teljesen romokban heverne és halottak százával feküdnének az utczán. Tény az, hogy szórványosan érték gránátlövések a hídfőhöz közelálló egyes házakat és a visszafoglalás alkalmával utczai harczok közben történt néhány haláleset és sebesülés is, azonban a fémjelzett hírek csak merész fantázia szüleményei…”
A román távirati ügynökség május 6-i hírközlésében cáfolta azt a magyar hadijelentést, miszerint a magyar Vörös Hadsereg visszafoglalta volna Szolnokot. Tájékoztatásuk szerint ugyanis a megyeszékhely szombat (azaz május negyedike) óta a románok kezén van.
Az egymásnak homlokegyenest ellentmondó híresztelések miatt egyáltalán nem volt könnyű dolga azoknak, akik információkat szerettek volna kapni a városban zajló eseményekről. Ráadásul ekkor már – ugyancsak egyes korabeli források szerint – a postaszolgálat sem működött. Mindezt pedig csak tetézte Böhm Vilmos főparancsnoknak a lapokban is közzétett utasítása arról, hogy mindenki számára (!) tilos Szolnokra utazni a hadügyi népbiztosság engedélye nélkül. Mi több, a népbiztosság is csak hivatalos katonai ügyben adhat engedélyt a városba történő belépésre.
Hőstetteket szültek a háborús események
A kaotikus állapotokból olykor a helyiek hősies helytállása emelkedett ki. Ma is őrzi Galgóczy Erzsébet emlékét a Budapesten élő Medveczky István, aki több részletet is megosztott lapunkkal a román betöréskor mindössze tizennégy éves szolnoki hölgy tettéről. Tőle tudjuk, hogy Szolnok ostromakor az ellenséges csapatok heves tűz alá vették a vártemplomot, melynek tabernákulumában ott maradt az Oltáriszentség. Az épületet az összeomlás fenyegette, ennek ellenére az ifjú hölgy úgy döntött, akár az élete árán is kimenti a bent rekedt templomi értékeket. Végül a harci események közepette, a Zagyván átúszva sikerült megóvnia azokat. – Galgóczy Erzsébet emlékére hamarosan emléktáblát létesítünk a városban – jelentette be a minap Máthé György szolnoki esperes-plébános.