verseny

2020.04.22. 16:30

Versíró pályázatot hirdet a jászberényi könyvtár

Idén nem tudott előadást vagy találkozót szervezni a könyvtárlátogatóknak a városi könyvtár a magyar költészet napja alkalmából. A jeles napról azonban nem feledkeztek meg, hiszen a könyvtár versíró pályázatot hirdetett két témában.

Illés Anita

Az én Jászságom címmel a pályázók rímekbe foglalva kifejthetik, hogy mit jelent jásznak lenni, miért szeret, esetleg nem szeret a Jászságban élni, miért kedveli Jászberényt. A másik, „A könyv örök!” témában pedig olvasással, a könyvek és könyvtár világával kapcsolatos verseket várnak a szervezők.

A pályázatot három korcsoportban írták ki, alsó és felső tagozatos, valamint felnőtt- (középiskolástól) kategóriában nevezhetnek a versírók. A felhívás szerint a költemény stílusában, formájában és tartalmában sincs kikötés. A pályázatokat augusztus huszonötödikéig lehet elküldeni.

A legjobb alkotásokat díjazzák, ám nem tárgynyereményekkel, hanem főként élményekkel. A díjátadót később, az Őszi Könyvtári Napok rendezvénysorozatának keretében tervezik megtartani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!