Lemezkritika

2007.11.09. 09:22

Matchbox Twenty: Exile On Mainstream

Öt év után hat új számmal jelentkezett az amerikai csapat, amelyhez hozzátettek tizenegyet az eddigi lemezeik legjobb dalai közül.

Baranyi György

Az énekes Rob Thomast legalább három helyről ismerhetjük: egyrészt ő énekel Carlos Santana nagy slágerén, a Smooth című felvételen, aztán 2005-ben egy jó kis szólólemezt adott ki Something To Be címen, és végül, de nem utolsósorban, sőt inkább elsősorban a Matchbox Twenty csapatából, amelynek az énekese. Az amerikai együttes még a kilencvenes évek közepén alakult meg, és készített el három lemezt egyfajta post-grunge, modern rock-pop stílusban, amellyel bekerültek aztán a zenei fősodorba.

Igényes zenék, dallamos megoldások, jó hangszerelésű dalok jellemzik őket. Azonban öt éve nem készítettek új albumot, így már talán érezték, hogy valamit le kellene tenni az asztalra, hogy azért ne felejtse el őket  a közönség. Így végül is egyfajta hibrid megoldásként kiadták legújabb CD-jüket, melynek címe (utalva a híres Rolling Stones-lemez, az Exile On Main Street címére) Exile On Mainstream lett. Ennek az anyagnak azonban csak az első hat száma új kompozíció, míg a többi tizenegy egyfajta Best Of válogatás a Matchbox Twenty korábbi lemezeinek dalai közül. Így optimista nézőpont szerint a rajongók örülhetnek, hiszen mégis csak kaptak hat új dalt is, míg pesszimista nézőpont szerint viszont azért mégis csak kevés ez öt év elteltével...

Mindenesetre az új dalokat hallgatva az együttes stílusa nem változott, továbbra is dallamgazdag, rockos beütésű hangzás a meghatározó, ami jó alapot jelent egy majdani, teljesen új dalokat tartalmazó lemeznek. A tizenegy régebbi szám — 1996-ból, 2000-ből és 2002-ből — pedig tényleg a legsikerültebb, legismertebb Matchbox Twenty-dalokat tartalmazza, köztük olyanokat, mint a Push, a 3 am, a Back 2 Good, a Bent, a Mad Season vagy az Unwell. A legtöbb dal, szám szerint öt egyébként a legelső albumukról való. Érdekesség egyébként, hogy immár nem játszik velük Adam Gaynor ritmusgitáros, a helyét pedig nem más, mint eddigi dobosuk, Paul Doucette vette át. Úgyhogy a dobos posztra így stúdiózenészt alkalmaznak jelenleg.

Ez a több mint egyórás anyag tényleg a legkiemelkedőbb Matchbox Twenty-dalokat tartalmazza, és végül is örüljünk annak, hogy kapunk hozzá hat vadiúj felvételt is. (Matchbox Twenty: Exile On Mainstream. Kiadó: Warner)

Számlista:
1. How Far We''ve Come
2. I''ll Believe You When
3. All Your Reasons
4. These Hard Times
5. If I Fall
6. Can''t Let You Go
7. Long Day
8. Push
9. 3 am
10. Real World
11. Back 2 Good
12. Bent
13. If You''re Gone
14. Mad Season
15. Disease
16. Unwell
17. Bright Lights

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!