Lemezkritika

2009.02.06. 13:54

Horváth Attila: Életmű

Négylemezes, minden igényt kielégítő összeállítás az egyik legkiválóbb dalszövegíró több évtizedes munkásságából.

Baranyi György

Ilyen sem volt Magyarországon (de talán a nagyvilágon sem): négy lemezből álló, díszdobozos életmű-válogatást adtak ki egy dalszövegíró munkásságából! Márpedig most ez történt: az EMI úgy döntött, itt az ideje, hogy hazánk talán legismertebb és legelismertebb szövegírója, Horváth Attila előtt így tisztelegjen. És bizony van is miért! A kiváló szövegíró ugyanis már régóta megérdemli ezt azért, amit a magyar zene területén letett az asztalra.

Horváth Attila számtalan magyar előadónak, együttesnek írt dalszövegeket. A sor szinte végtelen, de vannak csapatok, énekesek, ahol már házi szerzőnek számít a művész. Ilyen példának okért a Piramis, a Korál (illetve a régi barát, Balázs Fecó), Charlie, a TRB, Deák Bill Gyula, Cserháti Zsuzsa, a Pokolgép vagy az Omen. Közel hetven lemezen szerepelnek Horváth Attila dalszövegei, így bizony nem volt könnyű kiválasztani a legjobbnak ítélt dalokat még négy lemeznyi helyre sem. A válogatást maga Horváth Attila készítette, így igazán a szívéhez közel álló felvételek kerültek fel a CD-kre, összesen hatvanhat.

A CD-ket tematikusan szerkesztették, így közülük kettő a legszebb balladákat tartalmazza, egy-egy pedig a legjobb rockdalokot, illetve a legjobb pop-country dalokat. Az idő is széles skálán mozog, hiszen a legkorábbi felvétel a Taurus Ex-T híres száma, A kőfalak leomlanak, míg a legfrissebb pedig egy még kiadatlan felvétel, amelyet Zeffer András és a RockBand ad elő, Fél négy lesz tíz perc múlva címmel. Ez a dal Deák Bill Gyula Életműdíjának elismerésére született, és természetesen Bill híres számára, a 3.20-as bluesra utal (amelyet még a Hobo Blues Bandben énekelt). A balladák mellett egyébként Horváth Attila egyik erősségei a vérbeli rockdalok, amelyeket ő maga is kiemelten szeret, és mindenképpen érdekesség a pop- és country számok, amelyek tovább színezik a képet.

Fantasztikus az a szerzői érzékenység, ahogy Horváth Attila bele tud bújni a sokféle előadó bőrébe, és tolmácsolni tudja a véleményüket, érzéseiket, hangulatukat. Ez is a jó szövegíró tulajdonsága! Számtalan olyan dal sorakozik ezeken az albumukon, amelyeket kívülről fújunk, betéve tudjuk a szövegüket, és talán azt sem tudtuk, hogy mindez kinek is az érdeme. Már csak ezért is fontos egy ilyen életműlemez. És a munka folytatódik, hiszen egyrészt most adták ki Horváth Charlie fiának, Horváth Ákosnak a lemezét, amelyen szintén Horváth Attila írta a dalszövegeket, illetve a supergroupként funkcionáló Mobilmánia CD-t, ahol szintén Attila a dalszövegíró.

(Horváth Attila: Életmű. Kiadó: EMI)


Számlista:
[caption id="" align="alignright" width="300"] Horváth Attila eddigi szerzeményeinek legjobbjait tartalmazzák a korongok
[/caption]CD1:
Az légy, aki vagy (A legszebb balladák I.)
1. Balázs Fecó: Előhang (Ugye nem hiszed el?)
2. TRB: Szárnyakon szédülő
3. Piramis: Őszintén akarok élni
4. Balázs Fecó: Ahogy nézett
5. Charlie: Az légy, aki vagy
6. Deák Bill Gyula: Nem haragszom senkire
7. Koncz Zsuzsa: Mennyi híd kell még
8. Korál: Évszakok
9. Marathon: Kopott Házak Hercege
10. Pokolgép: Itt és most
11. Omen: Bízd rám magam
12. TRB: Bárcsak tudnánk vigyázni rád
13. Balázs Fecó: Gyertyák a téren
14. Balázs Fecó: Tolvajok bálja
15. Charlie: Ez az az álom
16. TRB: Ha szeretnél ma még

CD2:
Ha volna két életem (A legszebb balladák II.)
1. Piramis: Ha volna két életem
2. Korál: Homok a szélben
3. Charlie: Nézz az ég felé
4. Omen: Fagyott világ
5. TRB: A tegnap itt hagyott
6. Deák Bill Gyula: Bort, bluest, békességet
7. Balázs Fecó: Érints meg
8. Varga Miklós: Otthonról hazafelé
9. Omen: Szelíden
10. Cserháti Zsuzsa: Baleset, hogy blues
11. Piramis: Kívánj igazi ünnepet
12. Charlie: Ne légy kemény
13. Balázs Fecó: A csönd éve (duett Keresztes Ildikóval)
14. Marathon: Ő is
15. Taurus Ex-T: A kőfalak leomlanak
16. Korál: Maradj velem
17. Charlie: Majd játszom, mikor érzem

CD3:
Szabad vér (A legjobb rockdalok)
1. Piramis: Szabadnak születtem
2. Korál: Ne állj meg soha
3. Charlie: Mindenki valakié
4. Deák Bill Gyula: Falun volna jó
5. TRB: Bor, zene és nő
6. Piramis: Kóbor angyal
7. Charlie: Ez a nő
8. Omen: Könnyű szívvel
9. Korál: Kölykök a hátsó udvarból
10. Charlie: Az otthon valami más
11. Piramis: Emelj fel a szívedig
12. Zeffer András és a RockBand: Fél négy lesz tíz perc múlva
13. Senator: Csak a jók mennek el váratlanul
14. Charlie: Jég dupla whiskyvel
15. Deák Bill Gyula: Ha megérint a blues
16. The Rock Band: A szerelem ördöge
17. TRB: Szabad vér

CD4:
Skandináv éjszakák (A legjobb pop-country dalok)
1. Bojtorján: Csavargódal
2. Charlie: Skandináv éjszakák
3. Cserháti Zsuzsa: Akad amit nem gyógyít meg az idő sem
4. Balázs Fecó: Ezüst nap
5. 100 Folk Celsius: Filo Zsófia
6. Kern András: Lövölde tér
7. Lerch István: Az ördög tegnap a városban járt
8. 100 Folk Celsius: Janka, a lelkisegély
9. Bojtorján: Gonosz egy év
10. Charlie: Egy szippantás a jóból
11. Bojtorján: Vigyázz magadra, fiam
12. Cserháti Zsuzsa: Te csak szelíden ringasd el
13. Roy & Ádám: Vagy az ördög van velem
14. Charlie: Ha mégis jön a Rolling Stones
15. Marathon: Soha többé nem hallgatok bluest!
16. Various Artists: Összetartozunk

KÉPSZÖVEG: Horváth Attila eddigi szerzeményeinek legjobbjait tartalmazzák a korongok

Kapcsolódó interjúnk: http://szoljon.hu/cikk/207127

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!