Lemezkritika

2011.06.13. 18:08

Deep Purple: Phoenix Rising

A klasszikus angol rockcsapat úgynevezett Mark IV, azaz negyedik felállásnak története, többek között az 1975-ös tokiói koncert régóta nem forgalmazott filmjével.

Baranyi György

Amikor 1976. március 15-én véget ért Liverpoolban az igencsak zaklatottra sikeredett Deep Purple-koncert, és a csapat tagjai lesétáltak a színpadról, lezárult egy fejezet a világhírű angol együttes életében. A Deep Purple ugyanis feloszlott, a tagok külön utakon folytatták útjukat, hogy aztán majd 1983-ban újraalakuljon a máig is aktív csapat. Persze az 1968-as, eredeti Deep Purple-alapítók közül 1976-ra már csak Jon Lord billentyűs és Ian Paice dobos maradt meg a többszöri átalakulásokat követően. A sok rajongó szemében magát a Deep Purple-t jelentő gitáros, Ritchie Blackmore 1975 tavaszán hagyta el az együttest, mert nem értett egyet azzal a szerinte funkys, lágyabb stílussal, amit a basszusgitáros Glenn Hughes képviselt leginkább az együttesben, bár időnként David Coverdale énekestől sem állt ez távol.

Jon Lord és Ian Paice már akkor úgy vélte, talán nem kellene folytatni Blackmore nélkül a csapatot, ám az akkor viszonylag új fiúk, Hughes és Coverdale, no és a producerstáb meggyőzték őket, hogy keressenek egy új gitárost, és vele készítsenek egy új albumot. Így került az együttesbe aztán a nagyszerű fiatal amerikai gitáros, Tommy Bolin, aki valóban vérfrissítést hozott a csapatba. Tehetsége azonnal megfogta a többieket, a közös jamek (melyről a Days May Come, Days May Go album tanúskodik) nagyszerű hangulatban teltek. El is készítette a csapat a Come Taste The Band című lemezt, amely igazán kiváló rockalbum lett. Persze akkor a rajongók egy része egyszerűen nem tudta elfogadni, hogy Ritchie után másik gitáros jöjjön, sőt  a kritikusok közül is több ilyen akadt, s rendesen lehúzták a lemezt. Pedig kiváló számokkal van tele, ahogy ezt már utólag legtöbben elismerik. Legfeljebb, ahogy Jon Lord mondja manapság, nem Deep Purple név alatt kellett volna kiadni...

Ám már a lemezkészítés közben kiderült, hogy Tommy személyében nem csak egy új gitáros érkezett, hanem sajnos egy kábítószerfüggő is. Amiben társra talált barátjában, Glenn Hughesban. Hughes esetében addig fajultak a kábítószeres dolgok, hogy időnként azt sem tudta, mi van vele, meztelenül mászkált például a lakóházának tetején, a szomszédokat igencsak megdöbbentve. Sőt, az új lemez munkálatai alatt is volt olyan időszak, amikor inkább hazaküldték Angliába a felvétel helyszínéről, Münchenből — a lemez egy részén nem is szerepel, Bolin basszusgitározik helyette —, hogy részt vegyen egy megtisztulási folyamaton. Ez azonban csak részben sikerült, amint erről az eljövendő koncertsorozat tanúskodott.

A turné nagyon jól kezdődött Hawaiion, majd Új-Zélandon és Ausztráliában. Ám amikor Indonéziába érkeztek, onnantól rémálommá váltak az események. Jakartában ugyanis az első koncert utáni bulit követően a szállodában liftaknába zuhant az együttes egyik roadja, Patsy Collins, és életét vesztette. Erre letartóztatták Glenn Hughest, aki utoljára látta élve őt, s másnap katonák és rendőrök gyűrűjében kellett fellépniük, Hugheszal együtt. A koncert azonban alig tartott a feléig, mivel a rendőrök hamarosan ráengedték a kutyákat a rajongókra, a csapat levonult a színpadról, és irány a repülő... Ráadásul Bolin valami folyékony kábítószerrel még korábban kiütötte magát a szállodában, és órákon keresztül a bal karján feküdt. Így pedig gitározni is alig tudott a japán fellépéseken, Lord játszotta szinte mindenhol helyette is a szólókat. A turné aztán 1976 elejétől az USA-ban folytatódott, változó színvonalon: hol kitűnő műsort adtak, hol pedig igencsak kiábrándítót. A turné aztán Angliában zárult — bár európai fellépéseket is terveztek —, de a liverpooli koncert után már senkinek sem volt kedve a folytatásra. Így ért véget Mark IV, azaz a Bolin-korszak, amely hullámhegyekben és hullámvölgyekben is bővelkedett. Sajnos Tommy Bolin már nem sokat élt ezután, mivel 1976 decemberében holtan találtak rá egy floridai szállodában: kábítószer-túladagolás okozta a halálát...

Mindezen történetek meséli el egy 80 perces dokumentumfilmben a Phoenix Rising kiadvány, Jon Lord és Glenn Hughes elmondásában. A ragyogó dokumentumfilmben végig követhetjük a történéseket, az együttes feloszlásáig. Glenn őszintén vall kábítószerezéséről, amely aztán a ’70-es években, sőt a ’80-as évek nagy részében is végigkísérte, hogy aztán a ’90-es évek elejére teljesen megtisztulva újra valódi munkába lendüljön. Számtalan eddig nem látott filmrészletet, interjút is kapunk ebben az összeállításban, ami így igazi csemege a rajongóknak. Ráadásul külön részben végre újrakevert 5.1 hangzásban és HD képpel itt szerepel a sokáig csak videón létezett, bár igencsak régen eltűnt Rises Over Japan film is. Ugyanis az együttes 1975. december 15-i, a tokiói Budokan csarnokban adott koncertjét nemcsak lemezre, hanem filmre is rögzítették, s ebből 30 percet kiadtak videón később, amiből aztán most a DVD-változat elkészült. Így láthatjuk a Bolin-féle felállást egy igazán remek koncerten, láthatjuk, hogy ekkor még valóban lejött a színpadról az a dinamika és erő, amely a csapatot jellemezte. A japán közönség pedig teljesen elolvadt tőlük...

Az összeállítás CD-jén pedig ugyanezen japán és a későbbi USA-beli, kaliforniai Long Beach-i fellépés számaiból állítottak össze egy több mint 70 perces válogatást. Bár ezek között nincs eddig még meg nem jelent felvétel (hiszen mindkét koncert megjelent már korábban dupla CD-ken), de itt digitálisan újramasterelték a számokat, úgyhogy bomba hangzása van az albumnak.

S ha mindez a gazdag tartalom még nem elég, akkor jár még a csomaghoz két gyönyörűen kiállított, ritka fotókkal, újságkivágásokkal és persze gazdag ismertetőszöveggel megpakolt kiadvány. Az egyik az eredeti 1976-os Deep Purple, 28 oldalas magazin reprodukciója, a másik pedig egy 36 oldalas füzet, amelyben az együttes Mark IV felállásának történetét mesélik el. Elképesztően gazdag összeállítás mindkettő, és rendkívül érdekes a rajongók számára, de mindazoknak is, akik szeretik a klasszikus rockot.

A Deep Purple 1975 nyarától 1976 tavaszáig élt, akkori utolsó, Bolin-féle változatát sokan lebecsülik. Igaz, hangzásban szinte teljesen mást hozott a korábban megszokott Blackmore-féle hangzástól, ám nagyon nagy értékekkel bírt. Vannak, akik úgy vélik, talán jobbak is voltak az előbbieknél. S bár ez vitatható, kinek-kinek ízlése szerint, egy biztos: e nélkül nem lenne teljes a Deep Purple története. Ezt a hiányt pótolja most ez a remek DVD+CD kiadvány, mellyel ismét meg lehet ízlelni ezt a csapatot — hogy utaljak lemezük, a Come Taste The Band címére! 

(Deep Purple: Phoenix Rising DVD+CD. Kiadó: Edel – Ear Music)

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Gyönyörű kiállítású kiadvány, két, ritkaságnak számító kísérőfüzettel is megtoldva a DVD-t és CD-t
[/caption]Tartalom:
DVD:
1. Deep Purple Rises Over Japan – 30 minute concert recorded live at The Budokan Hall, Japan on December 15., 1975
Burn – Love Child – Smoke On The Water – You Keep On Moving – Highway Star
2. Gettin’ Tighter – 80 minute music documnetary
3. Extras
– Jakarta, December 1975 – interview with Jon Lord & Glenn Hughes
– Come Taste The Band – Electronic Press Kit

CD:
The Official Soundtrack And More Rare Live Tracks From MkIV History – digitally remastered
1. Burn (Long Beach)
2. Gettin’ Tighter (Japan)
3. Love Child (Japan)
4. Smoke On The Water (Japan) / Georgia On My Mind (Japan)
5. Lazy (Long Beach)
6. Homeward Strut (Long Beach)
7. You Keep On Moving (Japan)
8. Stormbringer (Long Beach)

Kapcsolódó cikkek:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!