Lemezkritika

2013.05.22. 12:00

Beatrice: Betiltott dalok II. – Tudományos rockizmus 1981

Duplalemezes koncertfelvétel a Beatrice hőskorából, ahogy talán már nem is emlékeztünk a csapatra...

Baranyi György

Zenetörténeti jelentőségű kiadvány látott napvilágot. A duplalemezes CD-n (melyek játékideje külön-külön is közel 80 percnyi anyagot hordoz) a Beatrice együttes 1981-es koncertfelvételei kaptak helyet, még az „átkos szocialista időszakból”. Amikor az együttest a pártfunkcis ítészek kitiltatták több megyéből is, sőt, volt olyan időszak, amikor csak egy megyében léphetett fel a csapat. Nem maradt ki a  tiltás alól persze (akkor még) Szolnok megye sem, így Szolnokon sem sok kaphattak fellépési lehetőséget egy ideig (a Rice mindig is a tiltott kategóriába tartozot a három T – tiltott-tűrt-támogatott – közül anno, így természetesen nagylemezt sem készíthetett). Azonban szerencsére amikor a most közreadott felvételek készültek, már ismét zenélhetett a Rice, így ezen a koncertalbumon a nyitó felvételek éppen a szolnoki fellépésről készültek (amelyen még jómagam is ott voltam, persze a hallgatóság soraiban...)

A Beatrice ekkor már nem zenélt Lugosi László gitáros (akit sikerült a Dinamitba átvinnie a „kultúrpolitikának”), s már korábban elment Gidófalvy Attila billentyús is. Ám a csapatot nem sikerült szétrobbantani, mert Nagy Feró énekes új embereket vett be a csapatba Miklóska Lajos (basszusgitár) és Donászy Tibor (dobok) mellé: a gitáros Vedres Joe-t (ki korábban technikus volt a Ricénél) és a szintén gitáros Bogdán Csabát (igen, arról a Bogdán Csabáról van szó, aki egyébként kiváló gitáros, és a Beatrice után az Első Emeletben és a Solarisban is játszott, most pedig Szandi férje). Ugyancsak ide érkezett az „ezernevű” Waszlavik „Gazember-Petőfi-Velorex-Ullmann Mónika Szabadcsapat” László billentyűzni. Ez az új formáció járta aztán az országot egészen a csapat (ideiglenes) feloszlásáig. Merthogy a Beatrice ma is él, zenél, persze már más fornációban...

A CD azért is kapta a Betiltott dalok II. címet, merthogy egy Betiltott dalok CD már korábban, a kilencvenes években megjelent, amely tulajdonképpen az együttes első nagylemeze lett volna. Most öt koncerhelyszínről válogatták össze a dupla albumot (köztük az akkori utolsó, nyíregyházi fellépésről és a már említett szolnokiról), korabeli amatőr felvételekről készítve el a technikailag kihozható legjobb hangzást. Az eredmény egy élvezhető, jó anyag lett, a tartalmáról nem is beszélve. Hosszan lehetne elemezni a koncertek tartalmát, a dalok mondanivalóját, azt a színpadi músort, amely jellemezte a Beatrice előadásait, mintegy egységet képezve zene, dalszöveg és színház között, a dalok közötti játékokat, felkonfokat, lekonfokat, hozzászólásokat, szóval ami igazán különlegessé tett egy-egy Betrice-fellépést. Nagy Feró kiválóan értett és ért a mai napig mindehhez, érezni, hogy számára nem kolonc vagy nyűg az előadás. A parodisztikus feldolgozások (Akácos út, Daddy Cool, hogy csak kettőt említsek) is mind ütnek, beleillenek a show-ba. Ezeket Feró aztán átmentette az ős-Bikinibe is, sőt... Az 1981-es koncerteken több olyan dal, dalrészlet, szöveg, szövegrészlet felhangzik, amely aztán később visszaköszönt egy-egy későbbi Bikini-dalban, még a D. Nagy Lajos-korszakban is.

No és persze a Beatrice klasszikusok is visszaköszönnek a műsorokból, nem beszélve olyan különlegességekről, amelyek még hivatalosan ez idáig meg sem jelentek. Ilyen az Európa-szvit, a Szőke punk lány szvit és az Olajválság. Waszlawik frappáns értekezését, expozéját, székfoglaló beszédét is többször meghallgathatjuk a rockzene válságáról, ami után a punk-rock-folk Itt a tavasz című szerzeményét adja elő... Vendégként egy-egy szám erejéig közreműködőként feltűnik még Wahorn András (Bizottság) és Villányi Zoltán (Spenót) szaxofonos is. Emellett a CD-melléklet kis füzetében egy terjedelmes és érdekes írás olvasható Tudományos rockizmus címmel, mely tükröt tart az olvasó elé a korról, a Beatrice sorsáról, pályájáról.

Azoknak, akik a Beatricét mondjuk az Azok a boldog szép napok vagy a Nyolc óra munka... dalok által ismerték meg, biztos, hogy hatalmas meglepetéssel szolgál ez a koncertfelvétel. Merthogy a Beatrice ez volt. Akkor. Akik pedig akkor ismerték jobban a csapatot, azoknak igazi újrafelfedezés átélni ezt a koncertélményt, melyért köszönet jár az ötletgazdálknak, a kivitelezóknek és a kiadónak. No és a csapatnak...

(Beatrice: Betiltott dalok II. - Tudományos rockizmus. Kiadó: Grund Records)

[caption id="" align="alignright" width="334"] Babos kendős világnézet a nyolcvanas évek elejéről
[/caption]Számlista:
CD1

Szolnok:
1. Reméljük, hogy ezután is jöhetünk a jövőben...
2. DNS (Aktív gén)
3. Civilizáció
4. Bécsi csók (Menő Benőnek)
5. Nem nekem tanulsz
6. Akácos út
7. Waszlavik székfoglaló beszéde technikai okok miatt elmarad (volt már ilyen koncertekkel is.,.)
8. Itt a tavasz (A diszkó és a táncház népszerűsítése)
9. Ó a Beatrice (Beatrice himnusz)
10. Tessék fogyasztani!
11. Rendes ember
12. Ne tessék, kérem, marginalizálódni!
13. Mit akarok még? (Elég!)
14. Mire megy itt  ajáték? (Üsd ki!)
15. Katicabogárka
16. Ó a Beatrice (Beatrice himnusz – ismétlés)
17. Elkapott a gépszíj
18-24. Európa szvit (hosszabb változat)
a, Nyitány
b, Északon, Nyugaton, Délen, Keleten
c, A jövő a jelen
d, Fuss el, menekülj!
e, Kartoték
f, Hatalom
e, Tudományos rockizmus (Scientific Rockies)

Nyíregyháza:
25. Civilizáció (bableveses változat)
26. Besült a mutatvány
27. Ó a Beatrice (Beatrice himnusz)
28. Zenekarvezetői barack és „Nagyot nőj” emlékérem Bogdán Csabának
29. Por nincs
30-32. Szőke punk lány szvit (Punk szerelmi líra)
a, Gyere és kínozz!
b, Ne tűnj el!
c, Nem vagy senkié

bónusz:
33. Túl az Óperencián
34. Kanász
35. Topis zenész (lakodalmas változat)
36. Fránya a buli!
37. Akácos út (elröhögött változat)
38. Kis Gazember-díj a zenekar Bel Amijának
39. Waszlavik expozéja (A Beatrice együttes nagy feladatot vállalt magára)
40. Itt a tavasz (Az új zene himnusza)
41. Meditáció II.

CD 2
Nyíregyháza:
42. Lopják az időt, kérem!
43. Nem nekem tanulsz

Dunaharaszti:
44. Rendes ember
45. Hazudós
46. Bécsi csók (fotós változat)
47. Nem fogjuk hagyni!
48. Üzenetek II. (Rock-mozgalmi dal)
49. Még két hazudós
50. Waszlavik expozéja (Az új zene stílusjegyei)
51. Itt a tavasz (Az új zenei korszak nyitánya)
53. Vigyorog a fejem
53. Mit akarok még?

Budapest ELTE:
54. Elkapott a gépszíj
55. Változatok egy gyermekdalra (Aki nem lép egyszerre)
56. Miklóska fogd be már a pofád!
57. Győzelem!
58. Waszlavik expozéja (Kuss!)
59. Itt a tavasz (A zenei válságból kivezető kiút)
60. Ováció!
61. Magyarország legjobb énekese
62. Daddy Cool
63. Olajválság szvit (Büntető jazz)
a, Olajválság
b, Keleten a helyzet kulcsa
c, Halványkék akkordok
64. Meditáció II.
65. Bécsi csók
66. Őszinte kőkemény

Budapest BME:
67. Budapest (halandzsás változat)
68. Változatok egy gyermekdalra (Aki nem lép egyszerre)
69. Akartok amerikai muzsikát hallgatni?
70. Daddy Cool
71. Őszinte kőkemény (szavalás)
72. Őszinte kőkemény (részlet)
73. Megbocsátok magamnak
74. Meditáció II. (szaxofonos változat)
75. Üss a kölökre!
76-79. Európa szvit (rövidebb változat)
a, Nyitány
b, Északon, Nyugaton, Délen, Keleten
c, A jövő a jelen
d, Fuss el, menekülj!

Nyíregyháza:
80. Nem bírom tovább!
81. Topis blues (gyurma változat)

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!