Magazin

2011.10.05. 14:42

Magyar diák hódította meg a világ legmagasabb tűzhányóját

A nemzetközi Rotary mozgalom egyik legnépszerűbb eleme a cserediákprogram. Azon túl, hogy számos középiskolás korú gyermek számára teszi lehetővé a jellemzően tengeren túli tanulást, nagyban hozzájárul a kiutazó diákok személyiségének fejlődéséhez, idegen kultúrák, szokások megismeréséhez és elfogadásához.

Mészáros Géza

A szolnoki Novák Zsombornak is megadatott az a szerencsés választási lehetőség, hogy egy „idegen” országot, s nemzetet ismerjen meg. Illetve, hogy élete egyik addigi legizgalmasabb kalandját is átélje. A Tiszaparti Gimnázium diákjaként, még tavaly, 17 esztendősen a sokunk számára kuriózumnak számító, egzotikus államot, Ecuadort választotta „otthonául”, egy teljes évre.

— Még 2009-ben a legjobb barátom, Kertész Marci, szintén a nemzetközi cserediák programon keresztül Brazíliában tartózkodott kint egy évet. Adódott egy lehetőség, és meglátogattam őt Sao Paulóban. Olyan pozitív benyomások értek akkor, hogy elhatároztam, magam is részt veszek egy ilyen programban. Mexikó és Ecuador között ingadoztam, de végül az utóbbit választottam — mesélt élményeiről a közelmúltban történt hazatérte után Zsombor.
[caption id="" align="alignleft" width="350"] Zsombor idén nyáron legyőzte önmagát és a Cotopaxit
[/caption]
— A szüleim persze aggódtak értem, de közben támogattak. Valamelyest felkészültem az országból, de természetesen a kint tartózkodásom alatt ismertem meg igazán Ecuadort és az ecuadoriakat. Ottlétem alatt két fogadócsaládom volt Santo Domingo de los Tsachilas városában. Mindkettő nagyon segítőkész volt. Egyébként úgy tudom, hogy Santo Domingo történetének én lettem az első bejegyzett, ottani hivatalos személyi és diákigazolvánnyal rendelkező „ecuadori” magyarja. Eleinte angolul, de két hónap elteltével már kizárólag spanyolul beszéltem — hangsúlyozta Zsombor a cserediákprogram egyik előnyét is. De legemlékezetesebb kalandjáról is beszámolt:

— A második családnál a fogadóapukám, Jorge Cherrez és egy szintén rotarys belga haverom a Cotopaxiról meséltek. Ez földünk legmagasabb működő tűzhányója az Andok láncában, 70 km-nyire Quitótól. A vulkán krátere 800 méter átmérőjű. A felhők fölé magasodó, hóval és jéggel borított kürtője 5897 méter magasan van. Nehezen mászható, még a helyieknek is embert próbáló feladat. No, de hát, imádom a kihívásokat, ha már Ecuadorig eljutottam, nem hagyhattam ki a Cotopaxit sem! Egy kinti svájci és egy német barátommal elhatároztuk, fölkapaszkodunk a vulkánra.
[caption id="" align="alignleft" width="337"] Úton a csúcsra. A képre kattintva galéria nyílik.
[/caption]
Addig semmilyen hegymászó múltunk sem volt, úgyhogy a nulláról kezdtük a felkészülést. Hetekig kitartóan futottunk, úsztunk, ugrálóköteleztünk. A fogadóapukám is támogatott, segített mindenféle felszerelést beszerezni. Aztán egy professzionális kísérő útmutatása mellett a gyakorlati hegymászást is tanulgattuk. A fő célunk előtt megmásztunk néhány 4700 méter magas vulkánt is, hogy valamelyest belerázódjunk a feladatba. Négyen, két svájci és egy német haverommal idén, június 16-ra tűztük ki a csúcstámadást. A Cotopaxi legmagasabb, a 4600 méteren álló parkolójában hagytuk a kocsit, ahonnan már gyalog emelkedtünk a 4800 méter magasan fekvő alaptáborig. Egy éjszakai alvás volt betervezve, de én sem a magasságtól, sem a hidegtől, sem az izgalomtól nem tudtam aludni. Hajnalban indultunk a „kalandtúrára”, oxigénpalack nélkül, -20 fokban, sötétben. Csak a hold világított. A hószint úgy 5000 méteren kezdődött, ott már nagy hasznát vettük a köteleknek, jégcsákánynak és a szöges jégbakancsnak is. A német barátunk visszafordult, úgy érezte, nem fogja bírni. Mi mentünk tovább. A hegy rettentően alattomos volt, a hó és jég alatt ismeretlen mélységű hasadékok húzódtak.

Nagyon kellett koncentrálnunk minden egyes lépésünkre. Reggel negyed hétre értünk fel, épp akkor, amikor a nap kelt fel. Gyönyörű volt, én pedig könnyes szemmel büszke voltam, hogy magyarként megmásztam ezt az ecuadoriaknak is nehézségekbe ütköző hegyet. Tíz-tizenöt percet maradtunk fenn, élveztük a látványt, örömködtünk, ölelgettük egymást, fotózkodtunk. De indulnunk kellett lefelé, ami koncentrációban nehezebb volt, mint a felfelé vezető mászás. Még dél előtt leértünk a menedékházig, majd onnan tovább a parkolóig, s haza. Hullafáradt, éhes és szomjas voltam, fáztam, de az élmények hatása alatt fel voltam pörögve. Amikor azonban végre lecsukódott a szemem, a kimerültségtől végigaludtam a másnapot. Tulajdonképpen ezzel a kalanddal fejeztem be az ecuadori cserediákprogramot. Bár az itthoni családommal elektronikus úton folyamatosan tartottam a kapcsolatot, amikor hazaérkeztem, s megláttam a bátyámat, kitört belőlem, s belőle is a viszontlátás örömkönnye, és fiú létünkre elsírtuk magunkat — osztotta meg lapunkkal élményeit Novák Zsombor.

Már evezésben is a csúcsra lapátoltak

Novák Zsombor sportos múltjának (is) köszönheti, hogy kevés felkészültséggel megmászta a Cotopaxit. Az 1993-ban született szolnoki fiatalember a Tisza Evezős Egylet-Sportiskola többszörös országos diákolimpiai és magyar bajnoki cím tulajdonosa, egykori korosztályos válogatott. A cikkben említett bátyja pedig az a Novák Edvin, aki felnőtt válogatottként már a nemzetközi mezőnyben is világra szóló sikereket ért el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!