TISZTELGÉS

2017.11.04. 11:30

Az utolsó poén mindig az övé volt – karikatúrákkal emlékeznek Hofi Gézára Szolnokon – GALÉRIA

Hofi Géza tiszteletére nyílt kiállítás az Aba-Novák Agórában. A Kossuth-díjas művész nyolcvan évvel ezelőtt született Kőbányán, ennek emlékére tette közzé a budapesti X. kerületi önkormányzat és a nonprofit kft. az erről szóló felhívást. Tizenöt jelentkező összesen harminc karikatúrát készített Hofiról, melyeket most Szolnokon mutatnak be.

– Kétféle Hofi Géza létezett, az egyik, akit ismertünk a színpadról, a tévéből, és volt egy másik, aki nagyon ügyelt a magánéletére – nyitotta meg pénteken a kiállítást Molnár Lajos Milán, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.

Az ügyvezető igazgató 1993 és 1994 között dolgozott együtt a nagy nevettetővel, így a művész rengeteg fellépésén jelen volt.

– Olyan mélységekben megismertem a munkáját, ami addig nem tűnt föl, ameddig kívülállóként néztem. Amiket mi könnyed, improvizált műsoroknak gondoltunk, azok nagyon kemény, művészi koncepció alapján felépített előadások voltak.

– Azt vettem észre, hogy azonnal, már az első percekben felmérte, milyen a közönség, tudta, hol vagyunk, és annak megfelelően alakította az előadást, miközben ugyanazt mondta, csak mégis másképp.

– Mindenhol hallgatóságra szabottan adott elő – mondta az ügyvezető igazgató Hofi szakmai munkájáról, de mesélt a színpadon kívüli élményekről is.

– A színpadon kívül sokkal kevésbé vágyott a reflektorfényre, nem nagyon igényelte a figyelmet.

Egy dolog azonban mindig igaz volt, amikor mondjuk egy vidám társaságban beszélgettünk, akkor az utolsó poén mindig az övé volt.

Molnár Lajos Milán szerint míg más legfeljebb körülírni tudta, Hofi egy mondatban képes volt megfogalmazni a dolgok lényegét.

– Egy végtelenül bölcs ember volt a Géza. Neki a humor volt a közlési formája, és emiatt nagyon sokat nevettünk rajta, de közben annyira meg tudta ragadni a dolgok legmélyebb valóját, esszenciáját, ahogy nagyon kevés olyan ember tudta vagy tudja a mai napig, mint ő – tette hozzá.

A művész emlékére nyílt karikatúra-kiállítást november harmadika és huszonhatodika között tekintheti meg a közönség, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, a Tabák Galériában.

Muzikális volt

– Végtelen alázat volt benne a színpad iránt – jegyezte meg Molnár Lajos Milán. – Nem csak összességében volt zseniális, külön-külön is kiváló képességei voltak. Amiket egyébként is tudtunk, hogy volt humorérzéke, színészi tálentuma, improvizációs készsége, éleslátása, de kevesen tudják, milyen hihetetlen muzikalitása volt anélkül, hogy zenei képzést kapott volna. Azt szokták mondani, hogy nincs pótolhatatlan ember, de Gézában egy olyan konstelláció jött létre, ami még egyszer nem fog megismétlődni, legalábbis nagyon kicsi a valószínűsége…

Molnár-Révész Erika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!