2017.11.07. 11:30
Néha vezénylés nélkül dirigál – Rajonganak a szelfizős fiatal karmesterért
Dénes-Worowski Marcell ifjú karmester egészen modern szemlélettel dirigálja a Szolnoki Szimfonikus Zenekart. Nem csak a szelfi, de még a vezénylés nélküli zenekari irányítás is belefér egy-egy fellépésbe.
Marci a legutóbbi Dallamos estéken is készített egy szelfit
Forrás: Beküldött fotó
Fiatal, jól fésült, kölyökképű. Huszonhét esztendős, ránézésre tizenkilenc.
– Ez van. Főleg, amikor fodrásztól jövök, és frissen borotválkozom – von vállat Dénes-Worowski Marcell karmester, akit a szolnokiak a Dallamos esték legutóbbi rendezvényén ismerhettek meg. Láttára mindenki felkapta fejét, fiatalos, könnyed stílusa magával ragadó volt.
– Nem egyszerű ám ezzel az arccal dolgozni! Egyik zenekari próbán egy hölgy „kedvesemnek” szólított, majd megkérdezte, mikor fogok érettségizni – nevet Marci, hozzátéve, ezzel (majdnem) minden fiatal karmester szembesül.
– A „kellemesen megtűrjük” volt eddig a legrosszabb fogadtatás, amivel találkoztam. Rengeteget ülök azonban a zenekar másik oldalán, így tudom, mit engedhetek meg magamnak és mit nem.
– A zenekart például soha nem hibáztatom, ha valaki egyénileg ront el valamit, akkor sem személyesen neki jelzem, hanem a hangszeres csoportnak adok tanácsot, hogyan csinálnám másként. Fiatal karmesterként különösen oda kell figyelnem minden egyes mondatomra…
Marci a Bécsi Zeneakadémián tanult, aztán mégis hazajött.
– Nem a siker miatt jöttem haza és nem a sikertelenség miatt nem megyek külföldre. Olyan munkát szeretnék végezni, ami örömet okoz. Azt hiszem, kevesebb boldogsággal járna egy világszínvonalú együttesnek dirigálni egy Beethoven-szimfóniát, mint egy középkategóriájú hazai zenekarral létrehozni egy komoly műsort az ifjúságnak.
– Mindkettőben rengeteg érték van, de engem ez utóbbi vonz.
Itt vagyok otthon, máshol kívülállóként érezném magam.
A fiatalember hozzáteszi, sokan figyelmeztették, hogy manapság karmesternek lenni, abból megélni, netán karriert építeni: naivitás.
– Nem hiszem, hogy bármilyen szakmát így kell megítélni. Nekem az számít, adott nap mit teszek le az asztalra, fejlődök-e, az együttes, amit dirigálok, jobban játszik-e a próba után. Tény, ez nem versenyképes attitűd, de hogy értékesebb, az biztos.
– És hogy meg lehet-e ebből élni? Meg. Egy másik korban… – nevet némi cinizmussal a hangjában, majd elmeséli, ő szinte „összeférceli” az életét, hogy előteremtse azt, ami szükséges az élethez: bőgőzik, karmesterkedik, kóristaként szerepel, de dolgozott már pincérként, rakodóként és könyvtári segédmunkásként is.
Marci modern korunk karmestere, aki már másként látja, értékeli és „műveli” szakmáját.
– Nem értek például egyet a korábbi németes, diktatórikus attitűddel, szerintem egy karmester az együttes egyenértékű tagja. Van, hogy egy résznél nincs is rám szükség, ilyenkor nem vezénylek, látszólag csak álldogálok, lehetőséget adok az önfeledt kamarazenélésre.
– Persze, akkor is ott vagyok velük, a figyelem nem szűnik meg. Ez a fajta munkastílus barátságokat is szülhet, esténként akár koccinthatunk is egy füstös kocsmában a zenészekkel. Persze, ezzel az új, fiatalos és modern mentalitással könnyű visszaélni, én mégis hiszem, ez a jövő.
Fotó lehet, Facebook még nem
Dénes-Worowski Marcell Bécsben egy szalonzenekarban játszik, kollégáival igazi show-műsorral lépnek fel.
– Egyik alkalommal az ütősünk kiment a színpad közepére, és készített egy szelfit a közönséggel. Bevallom, tetszett az ötlet. Arra gondoltam, Szolnokon én is kipróbálom. A Dallamos esték rendezvényen el is készült az önportré a zenészekkel, nézőkkel. Ilyen és más, hasonló ötletekkel lehet megfogni a fiatalokat. Én például leülök beszélgetni a művekről a diákokkal, segítek a megértésükben. De Facebook-oldalam még nincs, az még nem „jár”, nem tartok ott. De érezni fogom, mikor jön el az idő, és akkor minden további nélkül nyitok egyet.
Joó Zsuzsa