A többieket elvitte a lavina, ők tudták mikor kell feladni

— Bár nem sikerült megmásznunk a nepáli—tibeti határon levő, 8201 méter magas hegy csúcsát, jó érzés volt, hogy feljutottunk 7100 méterig — kezdte a szolnoki Szlankó Zoltán, a „Magyarok a világ nyolcezresein” Cho-Oyu 2010 expedíciójának tagja. — Jó kondícióban voltunk, jól akklimatizálódtunk, nem rajtunk múlt a siker. Az október elsejére tervezett csúcstámadási próbálkozásnak nem lett volna értelme a 7000 méter feletti hóviszonyok miatt.

A csúcsrégióban két méter hó esett le. A II-es tábor 7100 méterétől ezúttal sem volt ajánlatos feljebb kísérletezni. Tudni kell, hogy tíz-tizenöt kilométeres magasságban állandó szél van, mely 200-300 kilométeres sebességgel süvít. Ez időnként leereszkedik, akár hatezer méter magasságig, az alaptáborig is. Ott az alsó régióban 30-50 km/h, a csúcsrégióban 100-150 km/h-s is lehet a szél sebessége. Mivel nagyon jó viszonyban voltunk a koreai expedícióval, tőlük mindig jó széladatokat kaptunk egy-két nappal előre. Így mindig tudtuk, mikor kell lejönnünk.

Egyszer fordult elő, 6800 méteres magasságban, hogy nem indultunk el időben. Éjfélkor felébredtem, éreztem, hogy rázza a szél a sátrat. Amikor kinéztem, láttam,  hogy harminc centiméteres friss hó esett, mely betakarta nyomainkat. Tudtuk, hogy reggel gondjaink lesznek a lemenetellel. Mivel a Cho-Oyu egy technikailag viszonylag könnyen mászható hegy, nem volt nálunk még kötél sem. Reggelre félméternyi volt már a hó, és folyamatosan esett tovább. Ahhoz, hogy le tudjunk jönni, ki kellett tapogatnunk a fix köteleket. A körülmények miatt egy olasz hegymászó ki akarta kerülni a lavinás lejtőt. Egy másik oldalon, sziklán szeretett volna fölmenni, de a nagy szél a sátrával együtt fújta el.
Szlankó Zoltán arról is beszámolt, hogy tizenkét embert, először hét kínai magashegyi teherhordót vitt el a porhólavina, majd öt embert a deszkalavina. Ők mind kórházba kerültek.
[caption id="" align="alignleft" width="350"] Wetzl Péter (balra), Erőss Zsolt és Szlankó Zoltán (jobbra)
[/caption]
—  Ebben az esetben bebizonyosodott, hogy könnyű hegyek nincsenek — mondta. — Bármelyik dönthet úgy, hogy megsértődik, és senki nem mehet rá föl. A hegyen minden nagyon sok oxigénfelhasználással jár. Közel 6800 méter magasan, meredek szakaszon mentem fölfelé egy fix kötél mentén, miközben jöttek lefelé a kínaiak sherpái (teherhordói). Annak, aki fölfelé megy, több oxigénre van szüksége, el szokták engedni. Őket mindez nem zavarta. Amikor már a nyolcadik sherpa jött le, kértem őket, engedjenek el. Erre elkezdtek fenyegetőzni, amin úgy felhúztam magam, hogy nehezemre esett tovább menni is az oxigénhiány miatt.

Amikor végre elindultam, jégdarabok hullottak fentről. Később derült csak ki, hogy a sherpák dobáltak és csak akkor hagyták ezt abba, amíg a társam vissza nem dobott. Persze, a következő nap már együtt kávéztunk velük. Nyilván azért, mert nem ismerte fel senki a másikat — mesélte Zoltán.
— Most nincs az a jóleső érzésünk, mint amikor megmászunk egy csúcsot, de a lelkesedésünk, a lendületünk tovább hajt bennünket. Legközelebb márciusban a 8091 méter magas Annapurnára készülünk. Persze nem kicsi az anyagi vonzata egy ilyen útnak, így szükségünk van szponzorokra a saját forrásaink mellett. Nagyon jól működött a csapatunk, mindenkinek megvolt a feladata, együtt tudtunk mozogni a hegyen, folyamatosak voltak az akasztófahumorok. Még ha „Türkiz istennő” most meg is haragudott ránk, reméljük, legközelebb a kegyeibe fogad és csúcsot is mászhatunk.

Oxigénpalack nélkül 7100 méter magasan

— Összesen harminc expedíció tartózkodott a hegyen, ebből három volt, köztük mi is, akik sem magashegyi teherhordót, sem oxigént nem használtunk — mondta Szlankó Zoltán hegymászó. — Amikor a kereskedelmi expedíciók kezdtek levonulni a hegyről, úgy döntöttünk, adunk magunknak még egy esélyt. Legfeljebb módosítunk az útvonalon, és már nem a normál lejtőkön megyünk fel, hanem kikerülve a lavinaveszélyt, sziklaszigetről sziklaszigetre. Sajnos azonban arra is nagyon rossz minőségű hólejtők voltak. Megfordult a fejünkben az is, hogy egy-két ember megy csak föl. Egy német mászó ugyanis fel tudott jutni egyedül a csúcsra. Csak pici létszámú csapatok tudtak mozogni az ottani viszonyok miatt. Végül mégis jobbnak találtuk nem folytatni tovább az utunkat fölfelé.