MEZŐTÚR

2017.10.19. 06:55

Távolugróként kezdte, most Jánosé az egyik legszebb konyhakert az egész országban

Olimpiát megjárt távolugróként mindig is a tökéletességre törekedett a sportban. Most ugyanígy a maximumot szeretné kihozni a kertjéből is.

Uzsoki János szerint a kert arra való, hogy használják

Fotó: Mészáros János

Pihenésre, kikapcsolódásra csábít Uzsoki János kertje, igazi harmónia uralkodik mindenfelé, bármerre nézünk. A rendezett környezet azonban rengeteg munkát jelent, szinte folyamatos elfoglaltságot ad a kert.

– Számomra ez inkább kikapcsolódás, mint munka – nevet az egykori sportoló, aki jelenleg fényképészként dolgozik a városban.

– Amióta az eszemet tudom, természetes volt a családomban, hogy földet művelünk, kertet gondozunk, így otthonról hoztam a kertészkedés szeretetét. A pihenő részt éppoly fontosnak tartom, mint a konyhakertet, így mindkettőt folyamatosan ápolom, fejlesztem. Talán ez az, amitől különleges a mi portánk.

Valóban különleges ez a kert, s immár hivatalosan is annak számít. Az utóbbi évek során ugyanis háromszor is díjat nyert a legszebb konyhakert programban. Így gazdája a „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program 2017. évi országos megmérettetésén örökös országos díjat vehetett át a napokban.

– A bíráló bizottság tagjai is azt emelték ki, hogy ritkaságszámba megy, hogy a kert mindkét részét így gondozza valaki. Általában vagy a konyhakerti részre vagy a díszkertre helyezik a hangsúlyt – tudjuk meg Uzsoki Jánostól, aki alig négy esztendeje kezdte a terület kialakítását.

– Dédnagyapám még 1932-ben épített ide házat, annak a helyén épült fel a mi otthonunk – meséli.

– Amit csak lehetett, próbáltam megőrizni, például úgy terveztük a házunkat, hogy a diófa akadálytalanul tudjon nőni. A konyhakert ágyásait pedig a régi ház gerendáival kerítettem körbe, így kezdtem a kialakításukat.

Ahogy a házigazda mondja, sosem tanulta a kertészkedést, „csak” beleszületett. Családi örökségnek tartja a kert szeretetét és leginkább a józan paraszti ész vezérli az egyes munkákat.

Próbálja minél természetesebb módon és minél egyszerűbben megoldani a teendőket, ha valami nem sikerül, másként próbálja újra. Egy valamire azonban nagyon ügyel: az energia minél hatékonyabb felhasználására.

Uzsoki János szerint a kert arra való, hogy használják
Fotós: Mészáros János

– A ház építésekor is odafigyeltünk, hogy minél takarékosabban, ésszerűbben bánjunk az energiával, a kertben pedig az öntözésre ügyelek – tudjuk meg tőle.

– Esővízzel és fúrt kútból locsolok, utóbbit még nagyapám fúratta. A csepegtetett esővíznek köszönhetően egészen az első fagyokig tudunk málnát szüretelni, de a paradicsom, paprika, padlizsán, cukkini is szépen terem még, hiába mutat október közepét a naptár.

Uzsoki János azt vallja, hiába díjazott, mutatós a kert, elsősorban arra való, hogy használják. Így aztán rendszeresen vendégül látja barátait, az asztalra pedig természetesen a frissen szedett termés kerül.

Harcsa is pihen a kis tóban

A díszkert éke a szépen gondozott kis kerti tó, amely bővelkedik halakban. János ugyanis nagy horgász, rendszeresen kijár a környékbeli holtágakhoz, a megmaradó kis halakat pedig hazahozza a tóba. Még egy lesőharcsa is növekedik a vízben, melynek felszínét gyönyörű tündérrózsamező borítja a nyári időszakban.

Szilvási Zsuzsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!