Baszkföld

2018.02.22. 19:14

Még idén dönt saját feloszlatásáról az ETA

Saját maga feloszlatására készül az ETA (Baszk Haza és Szabadság) terrorszervezet - közölte csütörtökön a Gara című baszk napilap.

Az újság részleteket tett közzé az ETA vezetése által jegyzett dokumentumból, amely szerint három hónapja belső vitát kezdtek a szervezet működésének befejezéséről, és a tagság hamarosan szavazni fog erről. A döntés még nyár előtt várható.

„Feladatunk lezárni a fegyveres konfliktus időszakát (...), hogy minden erőnket a politikai folyamat fokozására fordítsuk”

- idézte a lap a dokumentumot.

Ebben az ETA kitért arra is, hogy más módon kell folytatnia törekvéseit, méghozzá a radikális szeparatista baszk baloldali (izquierda abertzale) politikai mozgalom keretein belül, amely „sokkal hatékonyabbnak bizonyul a jelenlegi kihívásokkal szemben”.

„A politikai oldalnak szüksége lesz mindenki erejére és lendületére” – írta a terrorcsoport vezetése, fontosnak nevezve, hogy az ETA teljes tagsága, valamint környezetük is csatlakozzon a politikai mozgalomhoz.

A független, szocialista baszk állam megteremtéséért több mint 50 évig véres merényletekkel harcoló szervezet 858 ember haláláért tehető felelőssé.

A terrorszervezet tavaly jelentette be, hogy miután 2011-ben felhagytak a fegyveres harccal, megmaradt fegyvereiket átadják a hatóságoknak.

Az elrejtett fegyverarzenál lelőhelyeinek listáját a francia hatóságokhoz juttatták el, amelyek több tucat fegyvert, több száz kilogramm robbanóanyagot és lőszereket is lefoglaltak áprilisban Baszkföld francia részén.

A madridi kormány viszont közölte, hogy a terroristák ennek ellenére nem reménykedhetnek kedvező elbánásban vagy büntetlenségben, az ETA-nak pedig bocsánatot kellene kérnie, és azonnal fel kellene magát oszlatnia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!