Szolnok

2017.09.13. 09:30

Huszonhat művet mutatnak be az idei Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon

Kilenc ország filmjei szerepelnek majd a szolnoki Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon.

– Nyolc európai ország filmesei mellett a tengerentúlról, kanadai alkotóktól is érkezik versenyfilm a 9. Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválra, a 200 pályamunka közül kiválasztott 26 művet az október 12–15. között tartandó szemlén láthatják az érdeklődők Szolnokon, a Tisza moziban – közölte Demeter István, a házigazda filmszínház vezetője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint az idei filmes vetélkedőre májusig lehetett nevezni, és a 200 pályázó anyagát ezúttal kizárólag hölgyek bírálták el.

A lengyel Aleksandra Jacków, a cseh Tereza Adámková és a magyar Kóspál Ágnes fizikus, csillagász alkotta zsűri döntése értelmében a 9. Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál versenyprogramjába 8 magyar, 7 német, 2-2 cseh, lengyel, francia, portugál, illetve 1-1 olasz, kanadai és svéd alkotás került be.

Mindezeken felül hat ország – Magyarország, Csehország, Portugália, Németország, továbbá Belgium és Oroszország – nyolc alkotását az információs vetítéseken tárják a közönség elé.

A versenyfilmjek vetítése október 12-én, 13 órakor veszi kezdetét a seregszemléknek közel negyedszázada otthont adó Tisza moziban.

A szolnoki filmfesztiválhoz kapcsolódó kísérőrendezvények közül kiemelkedik Kellermayer Miklós sejtkutató Az igazság Darwin életművében című előadása.

A filmszínház kávézójában Somogyi Márk fotóművész Mintatermészet című kiállítását tekinthetik meg, méltatására Szemadám György Munkácsy-díjas festőművészt, filmrendezőt kérték fel a szervezők.

A fesztivál megnyitóját – a szignálfilm és a Gravitáció című szinopszispályázat győzteseinek bemutatásával – szintén október 12-én este fél nyolctól tartják az alföldi megyeszékhelyen.

Szolnokon immár negyvennyolc éve rendeznek filmes seregszemléket, ami egyben azt is jelenti, hogy a Tisza-parti város büszkélkedhet az ország legrégebben indult, és ma is működő filmfesztiváljával.

Az 1969-ben indult és 1998 óta minden páros évben sorra kerülő képzőművészeti filmes programot a páratlan években a nemzetközi tudományos filmfesztivál váltja – adta hírül az MTI.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!