Zsuzsivonat, vagy nosztalgiagőzös – vajon mekkora lehet a mérete?

A sínpár egymástól mért távolsága alapvetően befolyásolja a rajta közlekedő szerelvények méretét. Ezt a sínszélességet nevezik nyomtávnak.

Nyomtávolság (vagy nyomtáv) a vasúti vágány két sínszálának egymástól mért távolsága a sínfejek belső oldalai között, a vágánytengelyre merőlegesen mérve, általában a sínfejek érintősíkja alatt tizennégy milliméterrel mérve.

Ennek a rövid meghatározásnak a hallatán természetesen mindenkinek a vasút és az 1 ezer 435 milliméter jut eszébe.

Pedig nyomtávolság már a vasút előtt is létezett, mégpedig, ha jól belegondolunk, már az ókorban.

A rómaiak kőútjain a végigdöcögő hintók és szekerek vájatokat koptattak ki, úgyhogy a járművek készítői kénytelenek voltak az új szerkezetek kerékpárjait ezekhez igazítani.

A középkorban pedig a bányavasutak már két sínszált fektettek le és ezeken tolták a csilléket. Az igazi fejlődés és a nyomtáv elterjedése azonban mégiscsak a vaspálya és George Stephenson nevéhez fűződik.

Nemcsak megalkotta az első közforgalmú gőzmozdonyt, de úttörő tevékenységet fejtett ki az egységes vágányszélesség alkalmazására.

Az első angol vasúton, az 1825. szeptember 27-én megnyílt Stockton-Darlington vasúton a nyomtávolságot ugyanis 4 láb 8,5 hüvelyk, azaz 1 ezer 435 milliméterben állapították meg.

Persze, Angliában is léteztek ettől eltérő méretek. A London–Bristiol közti vonal 1838-ban pédául 7 láb (2 ezer 134 mm) szélességű nyomtávval épült meg.

1846-ban azután egy királyi bizottság az egységesítés érdekében a normál nyomtávolságot fogadta el kötelezően, és elrendelte a szélesebb sínpárú pályák átépítését.

A kontinensen azután a normál nyomtávolság terjedt el, néhány országtól eltekintve. Közismert például Oroszország, ahol a széles (1 ezer 524 mm) nyomtávot alkalmazzák a mai napig.

Megyénkben a normál nyomtávolsággal épültek a fontosabb vasútvonalak.

A Jászkunságban is készültek azonban más sínszélességű vasútvonalak. Ezek a helyi érdekű vasutak keskeny nyomtávval készültek el általában.

Az 1945 előtti időszakban a megyében több gazdasági vasút létesítésére is sor került. Ezek elsősorban 600, illetve 760 milliméteres nyomtávval készültek és a nagybirtokok belső szállítási igényeit vagy a már meglévő vasútvonalak állomásaihoz történő csatlakozást elégítették ki.

A 760 milliméteres nyomtávra kevés példát találunk: ezzel a nyomtávval épült a szolnoki Nemes uradalom kisvasútja Szandán és Kohner Adolf pusztamizsei gazdasági vasútja.

A szerelvényeket legtöbbször lóval vontatták. Jász-Nagykun-Szolnok megyében legalább harminchat gazdasági vasút működött, hosszuk mintegy 168 kilométer volt.

A legsűrűbb volt a gazdasági vasutak hálózata Pusztapó (Kétpó), Tiszatenyő, Kengyel térségében. Jelentős kisvasút működött még gróf Szapáry Gyula birtokán (Pusztataskony–Lovászhát).

A megye legnevezetesebb kisvasútja Horthy Miklós kormányzó kenderesi birtokán működött. A gazdasági vasutak elsősorban a cukorrépa-termesztésben érdekelt gazdaságok területén létesültek.

A répaszállítást faszekrényes kocsikkal bonyolították le. A személyszállítást is meg kellett oldaniuk, hiszen a szilárd burkolatú utak még sok helyen hiányoztak.

Végezetül pedig még egy méretet említsünk meg! Az 500 milliméteres síntávolságot, amelyre példa a Törökszentmiklósi téglagyár iparvasútja.

A fegyvernekit is felszámolták

A II. világháborút követően a kisvasutaknak kiemelt szerepet szántak az új politikai berendezkedésben. Először a hároméves terv keretében a meglévő kisvasúti állomány hasznosítási lehetőségeit mérték fel. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 1948-tól került sor ezekre a munkálatokra. Javasoltak megépíteni 227 kilométer normál és 353 kilométer keskeny nyomtávú vasútvonalat. Az igények azonban nagyobbak voltak, mint a lehetőségek. A nagyszabású elképzelésekből a megye területén csak két vonal valósult meg: a Kisújszállás–Csorba (később meghosszabbították Túrkevéig) és a Fegyvernek–Tiszabő közti kisvasút. Persze a keskeny nyomtáv, mint a közforgalmú vasutak sínmérete, napjainkra megyénkből eltűnt, hiszen a fegyverneki és a kisúji kisvasutakat felszámolták…

Szikszai Mihály főlevéltáros