SZOLNOK

2017.10.11. 10:37

Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál Szolnokon: 18 külföldi filmet is szemléznek majd

Tizenegy ország 26 versenyfilmje kerül a vászonra csütörtöktől három napon át Szolnokon, a Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon, amelynek a Tisza mozi a helyszíne.

A kísérőprogramokkal, köztük egy Radványi Gézára emlékező filmbemutatóval színesített mozgóképes eseményre mintegy kétszáz vendéget, köztük hatvan filmezést tanuló külföldi és magyar diákot várnak – mondta el Demeter István fesztiváligazgató az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a versenyfilmek között 8 magyar, 7 német, 2-2 cseh, lengyel, francia, portugál, illetve 1-1 olasz, kanadai és svéd alkotást szemléz az Aleksandra Jacków (Lengyelország), Tereza Adámková (Csehország) és Kóspál Ágnes alkotta zsűri.

Az eredményhirdetést szombaton este tartják a Szolnoki Galériában.

A megnyitón mutatják be fesztiválhoz kapcsolódó Gravitáció című pályázat legjobb szinopszisaiból készült alkotásokat, valamint adják át a IX. Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál szignálfilm-pályázatának elismeréseit.

Várhatóan nagyobb érdeklődésre számíthat Radványi Géza 1962-ben, Ausztriában készített Az óriáskerék című filmjének magyarországi premiere.

Radványi Géza születésének 110. és klasszikus műve, a Valahol Európában elkészültének 70. évfordulója ugyanis arra ösztönözte a filmfesztivál szervezőit, hogy ebben az évben tisztelegjenek munkássága előtt.

Demeter István elmondta, hogy a Das Riesenrad címmel, Maria Schell főszereplésével forgatott Radványi-filmet eddig nem vetítették hazánkban és a fordítása sem készült el. Az Osztrák Kulturális Fórumnak köszönhetően megkapták a vetítés jogait, elkészítették a fordítást és a feliratozást, így Radványi Géza művét két alkalommal is ingyenesen vetítik a fesztiválon.

MTI

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!