SZOLNOK

2017.10.13. 11:21

Ránk vetül a „tudományos filmvilág” igéző tekintete

Tavalyelőtt tapsolhattunk utoljára a TISZApArt Moziban vetített nemzetközi tudományos filmfesztivál alkotásainak. Eltelt két év, ez pedig azt jelenti, idén újra felgördül a függöny hazánk legrégebbi – az elsőt 1969-ben rendezték –, folyamatosan működő, immáron kétévente megrendezendő filmszemléje elől.

A fesztivál zsűrije beszélgetett az érdeklődő egyetemistákkal a vetítés egyik szünetében

Fotó: Mészáros János

Sőt, már fel is gördült, hiszen csütörtökön, a neves zsűri által a programba került versenyfilmek vetítésével hivatalosan is megkezdődött a nemzetközi tudományos filmfesztivál. Népszerűségét és rangját mutatja, hogy egyre több országból neveznek alkotók.

– Az elmúlt évben közel húsz országból mintegy 1200 filmet neveztek a fesztiválra, idén azonban jelentősen lecsökkentettük a versenyfilmek számát. Mintegy kétszáz alkotást fogadtunk be, melyből hozzávetőlegesen egyötödét vetítjük le a négy nap alatt – ajánlotta be a szolnoki tudományos filmszemlét Demeter István fesztiváligazgató, a TISZApArt Mozi vezetője.

Az idegen nyelvű filmeket rendre szinkrontolmácsolásban nézhetik az érdeklődők a hatvankét esztendős, ám de többször is ráncfelvarrott filmszínházban.

A vetítéseken túl azonban számos más rendezvény is kísérte, kíséri a programot: csütörtökön már meg is nyílt Somogyi Márk „Mintatermészet” című kiállítása, Szemadám György méltatta az alkotót. Pénteken Barkóczi Janka „Ezerszemű filmhíradó” címmel előadás és könyvbemutató várja a nagyérdeműt, illetve kirakatba kerül az ország egyetlen filmművészeti folyóirata.

Az Óriáskerék (Das Riesenrad) című 1962-es, Bécsben Maria Schell főszereplésével forgatott film magyarországi premierjével a száztíz éve született Radványi Gézára emlékezik a fesztivál.

A fesztivál zsűrije beszélgetett az érdeklődő egyetemistákkal a vetítés egyik szünetében
Fotós: Mészáros János

Radványi a magyar filmművészet egyik legjelentősebb alakja, hetven éve forgatta a nagy sikerű Valahol Európában című filmjét, és világhírűvé tette a rendezőt. Testvére az író, Márai Sándor, aki ugyancsak a negyvenes évek végén hagyta el Magyarországot.

A fesztivál programjai között további kiállítások, performanszok, illetve felnőtt- és gyermekesemények szerepelnek. A díjazott filmeket vasárnap reggeltől követheti végig a nagyérdemű.

Mészáros Géza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!