KUNSZENTMÁRTON

2017.12.29. 15:26

A kunszenti Szent Márton Társulat ötéves jubileumi évfordulójához érkezett

A mérleg: több száz fellépés, előadás, több ezer néző, tíz egész estés premier, közel száz társulati tag.

– Öt éven át énekeltünk, táncoltunk, játszottunk, kirándultunk, felléptünk, s mindeközben észrevétlenül is egy nagy családdá váltunk – mondja Faragó Sándor rendező.

– Olyan közösséggé formálódtunk, ahová jó tartozni.

A társulat az ötéves évfordulót a Légy jó mindhalálig című musicallel ünnepelte. Kicsit máshogyan, más szemszögből, újragondolva állították színpadra a darabot, ám az örök érvényű jelentéstartalmakat nem írták felül.

– S hogy a szórakoztatáson felül mi volt a célunk a darabbal? Hogy megpróbáljuk visszaadni az emberek hitét a jóságban, hitét a másik emberben. A Légy jó mindhalálig igazi sikermusical.

Zseniális szerzők zseniális produkciója, harminc fővel mutattuk be az előadást. Most picit pihen a társulat, de januárban megkezdi a munkát, és készül a jövő évi Anconai szerelmesek című előadásra – tette hozzá a rendező.

J. Zs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!