Filmrendező rendelt életnagyságú, mozgó szalmabábukat az öcsödi asszonytól

– Sok álmatlan éjszakán voltam már túl egy munkahelyi leépítés után, amikor eldöntöttem: a szalmafonás lesz a jövőm – emlékszik vissza a kezdetekre az öcsödi Bencsik Márta.

Sokat mesél a múltról. Arról, hogy kovács édesapja és varrogató édesanyja mellett szívta magába a kézművesség szeretetét.

Felidézi azokat az éveket is, amikor szívvel lélekkel adta tovább főállásban tudását másoknak, s miközben oktatott, szabadidejében bebarangolta Erdélyt és a Vajdaságot, hogy ő is tanuljon a régi mesterektől. Tudására, pompás alkotásaira egy idő után többen is felfigyeltek.

– Az ezredfordulón Palásthy György rendező összehívta a szalmafonómestereket, hogy tanácsot kérjen tőlünk. Elmondta, hogy szeretne egy filmet készíteni Páskándi Géza ifjúsági regényéből, A szalmabábuk lázadásából, mely filmnek a szereplői életnagyságú szalmabábuk.

– De nem akármilyen bábukra gondolt, hanem olyanokra, melyeknek mozog kezük-­lábuk!

„Mondtam a rendezőnek, nekem volna egy ötletem: készítsük a bábokat hajlékony bodzavesszővázra!”

Palásthy Györgynek megtetszett a terv, így megkérte Mártát, fonja meg a prototípust.

– Személyesen jött le hozzám megnézni, mit alkottam. Felcsillant a szeme, amikor meglátta, aztán mégis hümmögött… „Kicsit kövér!” – mondta, én meg azt feleltem, annyi baj legyen, lefogyasztjuk!

– Száztíz darab figurát rendelt meg tőlünk, mi, szakemberek meg nekiálltunk egy alkotótáborban a gyártásának. Volt, aki az első után kidőlt, más a harmadik után dobta be a törölközőt.

– Tény, nem volt egyszerű összefonni az egy méter hetven centi magas bábukat úgy, hogy azok mozogjanak, de ne essenek szét. A győri forgatáshoz ötven darabot már csak én készítettem.

„Mivel a szalmabábukat a film végén meggyújtották, különösen kellett ügyelni, hogy lehetőleg ne tíz másodperc alatt váljanak hamuvá, hanem percekig égjenek.”

A jelenetet ugyanis – érthető okokból – nem lehetett megismételni.

– Drótokat fűztem a bábok testébe, melyek lassították az égést. A forgatás remekül sikerült! – majd elárulja, a filmet számtalanszor megnézte már, a kazetta ott van a polcon, néha még ma is lefújja róla a port és nosztalgiázik.

– Erdélyben lestem el a kalapkészítés tudományát, még egy kalapvarró gépet is hazahoztam onnan. Az alapanyagot viszont a közelből szerzem be. A csuhét például most a szomszédos kukoricaföldről.

Mária már sorolja is, mi mindenre kell az alapanyag: széktámlához, szekrénybetéthez, franciaágyhoz, hintaszékhez és a sok csecsebecséhez, amit megálmodik és aminek nagy része ott van a műhelyében vagy a lakásában.

Ezek közül nem egy ott díszelgett már különböző kiállításokon (tavaly a Milánói Világkiállításon Márta is képviselte szűkebb hazánkat), vásárokon, bemutatókon is.

– Hogy tervezem a jövőmet? Továbbra is oktatok, alkotok, tanulok. Ha megunom, akkor meg sorrendet váltok: alkotok, tanulok és oktatok. Így van ez…

Japánból érkezett tanítványa

A tiszazugi kisközség, Öcsöd egyik kiváló kézművese, Bencsik Márta igazi világutazónak számít: megfordult már Franciaországban, Olaszország­ban, Angliában, Németországban, Törökországban. Ezeken a helyeken nem csak a turista­látványosságokat tekintette meg, hanem a helyiekkel is megismertette a szalma-, a csuhé- vagy a gyékénykészítés mikéntjét. Az asszony úgy véli, ez a küldetése.

– 1995 óta otthonomat is kinyitottam az érdeklődők előtt: a házamba bárki jöhet tanulni, és szó szerint bárhonnan. Évekig volt egy visszajáró tanítványom például Hirosimából, Japánból. Két hónapig lakott nálam, utána is rendszeresen jött. Aztán 2014-ben én utaztam ki hozzá. Most is nagy útra készülök: novemberben Üzbegisztán­ban mutatom meg, hogyan fonnak a magyarok, milyen ügyes kézművesek. Odakint nemcsak Öcsödöt, hanem hazánkat is képviselem, mint a szalma-, a csuhé- és a gyékényfonás egyik mestere.

Joó Zsuzsa