Járvány

2020.04.08. 07:57

Egymilliárd dollárt adományoz a járvány elleni harcra a Twitter alapítója

Ezt Jack Dorsey saját maga jelentette be kedden, éppen a Twitteren.

Fotós: AFP

Fotós: AFP

Az amerikai Forbes magazin a közlésre reagálva megjegyezte:

eddig ez a legnagyobb összegű felajánlás, amelyet egyetlen magánszemély tett a betegség leküzdésére.

Dorsey kiemelte, hogy a járvány elmúltával az összegből segítené az egyetemes alapjövedelem biztosítását, a nők egészségi állapotát akarja javítani, valamint oktatási célkitűzéseket kíván támogatni.

„Miért alapjövedelem, lányok egészsége és oktatás? Mert szerintem ez a legjobb hosszú távú megoldás a világ létező problémáira”

- írta a közösségi platform vezetője.

Dorsey közölte azt is, hogy az átláthatóság érdekében valamennyi adományt egy nyilvános Google-oldalon lehet követni. A honlap listájából kiderül, hogy az új típusú koronavírus elleni küzdelemre eddig Laurene Powell Jobs (az Apple informatikai cég alapítójának, Steve Jobsnak az özvegye) és Leonardo DiCaprio színész tett nagy összegű felajánlást.

A Pulitzer-díjat odaítélő bizottság kedden közölte, hogy elhalasztják az idei győztesek bejelentését, valamint az ahhoz kapcsolódó ünnepséget. Az eseményre április 20-a helyett május 4-én kerül sor.

Dana Canedy, a Pulitzer-díj bizottságának munkatársa közölte, hogy a grémiumban sok újságíró is van, aki jelenleg a koronavírus-járvány frontvonaláról tudósít.

A The Washington Post című lapnak nyilatkozva Canedy úgy fogalmazott: „ez a pillanat minden korábbinál jobban megvilágítja, hogy az újságírás küldetése életbe vágóan fontos közszolgálat. S megmutatja az irodalom és a művészetek képességét arra, hogy embert próbáló időkben felemeljék az emberi lelket”.

A munkatársnő hangsúlyozta: a Pulitzer-díj továbbra is folytatja „több mint évszázados megbízatását e kiválóságok megünneplésére”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!