2020.04.24. 09:09
Rotterdam 2021-ben megrendezi az Eurovíziós Dalfesztivált
A dalfesztivál pontos dátumát egyelőre nem közölték.
POLAND-KRAKOW-CHRISTMAS-CAROLS
Forrás: AFP/NurPhoto
Fotó: Artur Widak
Rotterdam 2021-ben megrendezi az Eurovíziós Dalfesztivált: a versenynek idén a holland kikötőváros adott volna otthont, ám a szervezők márciusban lefújták a rendezvényt a koronavírus-járvány miatt.
A rotterdami városvezetés csütörtökön hozta meg végső döntését az ügyben és megszavazta annak a 6,7 millió eurós extra költségnek a fedezését, amely a jövő évi verseny megrendezéséhez szükséges.
A műsorszolgáltatók és az Ahoy központ is „számíthatnak Rotterdamra mint házigazdára” – idézte a városi tanács egyik tagját az ANP holland hírügynökség a szavazást követően.
A 2021-es dalfesztivál pontos dátumát egyelőre nem közölték.
A szervezők márciusban jelentették be, hogy a világjárvány miatt elmarad az idei verseny. A 65. Eurovíziós Dalfesztivált májusban rendezték volna meg a Rotterdam Ahoy elnevezésű konferencia-központban, amelyet azóta ideiglenes kórházzá alakítottak át.
A dalfesztivált 64 éven át rendezték meg megszakítás nélkül, a mostani az első alkalom, hogy törölték a versenyt.
Rotterdamban 41 ország képviselője lépett volna színpadra, Magyarország nem küldött volna versenyzőt a dalversenyre.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
- Május elsejétől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem kötelező a maszkhasználat