Bulvár-celeb

2021.03.10. 05:54

Égési sérülései lettek és hetekre kómába esett egy nő gyógyszerérzékenység miatt

Rémálommá vált egy huszonéves nő küzdelme a depresszióval: a gyógyszer miatt, amit szedett, égéshez hasonlatos sérülések borították be a testét, a fájdalomtól hallucinált, majd három hetet kómában töltött...

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Máig képtelen pontosan összerakni egy most 29 éves nő, mi is történt vele pár évvel ezelőtt, miután a depressziójára kapott gyógyszertől kórházba került – írja a Bors.

Annyi bizonyos, a Dallasban élő Christan Bennett megjárta a poklok poklát: bőrét égési sérülésre emlékeztető sebek borították, folyamatosan hallucinált a fájdalomtól, az orvosok pedig végül a mesterséges kóma mellett döntöttek, hogy megóvják a szervezetét a végleges károsodástól. A teljes felépülése hosszú hónapokig tartott: újra meg kellett tanulnia nemcsak járni, de enni és inni is.

 

Antidepresszáns miatt lebegett élet és halál között

Christan 24 éves kora óta szenvedett depresszióban. 2016 márciusában írtak fel neki egy Lamictal nevű szert antidepresszánsként, ami eleinte jónak tűnt, április elsején azonban egyik pillanatról a másikra kezdett leromlani az állapota:

úgy kezdődött, hogy fogmosás közben az ajkából apró bőrdarabkák szakadtak le, magas láza volt, idegfájdalom kínozta, valamint folyamatos fejfájás.

A kórházban rögtön elkezdték kivizsgálni, de eleinte elég tanácstalanok voltak a szakemberek.

„Azonnal elkülönítettek, ahol úgy éreztem, vagy ötven doktor megvizsgált, többek közt fertőző betegségek szakértője és toxikológus is.”

A fiatal nőt azonnal átvitték az égési sérülések osztályára, amikor megjelentek a bőrén az égéshez hasonlatos kiütések. Ekkor már a fájdalomtól folyamatos hallucinációi voltak: azt képzelte, nem is kórházban van, hanem fogva tartják. Később az orvosok úgy döntöttek, mesterséges kómába helyezik, hogy megóvják a tüdejét és a szívét – írja a Mirror. A komatózus állapotból végül három hétig nem tudták felkelteni, így azt sem tudták neki elmondani, hogy a kapott antidepresszáns gyógyszerre alakult ki nála végzetes allergiás reakció – az úgynevezett Lyell-szindróma (allergiás eredetű toxicus epidermalis necrolysis) veszélyeztette az életét.

Hónapokig csövekkel tartották életben

Christan Bennett még a mesterséges kómát követően sem volt túl a nehezén: további három hétig lélegeztetőgépre került, emellett egy csövön keresztül táplálták kilenc hónapon át. Gyakorlatilag a hosszas kezelés és ágyhoz kötöttség miatt nemcsak járni, de önállóan inni és enni is újra meg kellett tanulnia.

„Azóta nagyon óvatos vagyok a gyógyszereket illetően, amiket felírnak nekem: nem veszek be semmi újat, amit nem próbáltam korábban, hiszen csoda, hogy életben vagyok”

– árulta el, hozzátéve: a kórházban töltött hosszú hónapok máig nem álltak össze számára egy egységes egésszé. Még mindig vannak olyan részletek, amik zavarosak számára – egy dologban azonban biztos: hálás az életéért, azért, hogy akkor végül elhagyhatta az intézményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!