2021.06.12. 06:25
Előkerült a lány, aki 11 évvel ezelőtt tűnt el, így találtak rá
Az indiai Sajitha 18 éves korában tűnt el 11 évvel ezelőtt. Egy este elment otthonról, és azóta senki sem látta.

Forrás: Shutterstock / illusztráció
Fotó: Shutterstock
Sajitha most előkerült, szülei házától mindössze 500 méterre kezdett új életet egy férfival. Kapcsolatukat titkolták, mert különböző vallásúak, társadalmilag pedig ez ott nem elfogadott.
A lány egy szobában töltötte az elmúlt 11 évet, nem jött ki onnan.
Párja még saját szülei előtt is titkolta, hogy Sajitha nála van, a szobát bezárva tartotta, nehogy lebukjanak. A lány hollétére akkor derült fény, amikor a férfinak elkezdett a családja feleséget keresni, így a szerelmeseknek menekülniük kellett.
Ezután egy közeli faluban telepedtek le, ahol a férfi bátyja látta meg őket teljesen véletlenül az utcán – számolt be az Indian Express című lap nyomán a life.hu.
Bulvár-celeb
- A TV2 két sztárja most először vezet együtt műsort (videó)
- Szoboszlai Dominik és a Liverpool már húsvétvasárnap bajnok lehet
- Ennyi idő után biztonságos a volán mögé ülni, ha lecsúszik egy-két rövidital
- Egy rossz reggeli rutin hazavágja az egész napot – ezeket a szokásokat jobb kerülni
- Fontos üzenete van a házszámnak