2025.02.27. 10:29
Felmerült a szén-monoxid-mérgezés lehetősége Gene Hackman és felesége halálával kapcsolatban
Holtan találták új-mexikói otthonukban Gene Hackman amerikai filmszínészt és feleségét, Betsy Arakawát. A nyomozás nem talált bűncselekményre utaló jeleket, ugyanakkor a helyi gázszolgáltató céget is bevonták a vizsgálatba, ami arra utal, hogy felmerült a szén-monoxid-mérgezés lehetősége is.

Meghalt Gene Hackman amerikai filmszínész
Forrás: AFP
Fotó: Hector Mata
A hatóságok csütörtöki közleménye megerősítette, hogy a nyomozás nem talált bűncselekményre, lövésre vagy más sérülésre utaló jeleket. Ugyanakkor a helyi gázszolgáltató céget is bevonták a vizsgálatba, ami arra utal, hogy a nyomozás során felmerült a szén-monoxid-mérgezés lehetősége is.

Fotó: Ron Davis / Forrás: Getty Images
A seriff hivatalát egy szomszéd hívta a helyszínre, aki aggódott a házaspárért. Szerdán kora délután szálltak ki, hogy ellenőrizzék, jól vannak-e, de Hackmant, feleségét és kutyájukat is holtan találták új-mexikói otthonukban – mondta el Denise Avila, a Santa Fe megyei seriff hivatalának szóvivője.
A házkutatásról készült dokumentum megállapította, hogy a házaspár és a kutyájuk már egy ideje halott volt, és a ház különböző helyiségeiben találták meg őket.
A hatóságok nem közölték, hogyan haltak meg, és hangsúlyozták, hogy a nyomozás még folyamatban van.
Korábban írtuk
A hatóságok őt, a feleségét és a kutyájukat is holtan találták otthonukban, Santa Fében. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a halálukat, de a megyei seriff szerint nem bűncselekményről van szó, és azt sem tudták megmondani, hogy pontosan mikor hunytak el – írta meg a Magyar Nemzet.
Adan Mendoza, Santa Fe megye seriffje csütörtökön nem sokkal éjfél után megerősítette, hogy a házaspár és a kutyájuk egyaránt életét vesztette.
Mendoza egy szerda esti interjúban elmondta, hogy nem utal semmi jel bűncselekményre. A halál okát nem közölte, és azt sem, hogy a házaspár mikor hunyhatott el – írja a Santafenewmexican.com.

Fotó: Bertrand LAFORET / Forrás: Getty Images
A kétszeres Oscar-díjas Hackman, az egyik legismertebb hollywoodi színész utoljára a 60. Golden Globe-díj-átadón lépett nyilvánosság elé, amikor 2003-ban életműdíjjal tüntették ki.
Pályafutása során több mint 80 filmet forgatott, köztük olyan alkotásokban szerepelt, mint a Francia kapcsolat (The French Connection) és a Nincs bocsánat (Unforgiven), amelyekért Oscar-díjat is kapott, mint a legjobb férfi főszereplő 1972-ben, illetve a legjobb férfi mellékszereplő 1992-ben.
Hackman emellett Oscar-jelöléseket kapott a Bonnie és Clyde (1967), a Sohasem énekeltem az apámnak (1970) és a Lángoló Mississippi (1988) című filmjeiért.
Hackman 74 évesen vonult vissza. Az elmúlt évtizedekben Santa Fében élt, 1991 óta második feleségével, a 63 évesen most szintén elhunyt Betsy Arakawa zongoraművésszel.
Az eredeti cikkért KATTINTSON.
A Magyar Nemzet Gene Hackman életéről készült galériáját ITT tekintheti meg.