Krimi

2024.09.14. 05:00

Elképesztő szám: évente 900 millió euróért vesznek drogot a hollandok

Ez az első alkalom, hogy csatornákból származó minták alapján igyekeznek feltérképezni a lakosok kábítószer-fogyasztási szokásait.

MW

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Az emberek évente mintegy 900 millió eurót (357 milliárd forint) költenek kábítószerekre Hollandiában a KWR nevű holland vízügyi kutatóintézet legújabb, csatornából vett minták alapján készített tanulmánya szerint – írja az MTI.

A 2015 és 2022 között végzett kutatás során az országszerte vizsgált 30 szennyvíztisztító-telepnél a csatornákba kerülő kokain-, speed- és ecstasy-nyomokat elemezték.

A holland hatóságoknak a kábítószerek tisztaságáról igen sok információ van a birtokában, ezért hitelesen meg tudták állapítani a minták alapján a felhasznált kábítószerek mennyiségét is.

Thomas ter Laak, a KWR egyik munkatársa a Trouw című holland napilapnak nyilatkozva kiemelte, hogy közölt eredményeik csak óvatos becslések, és a csatornákat szándékosan nem vizsgálták jelesebb napokon, például fesztiválok idején. Azt is figyelembe vették, hogy bűnbandák rendszeresen kidobják a csatornákba a kábítószerek maradékait.

Man,Hand,Throws,Pills,Into,The,Toilet,For,Flushing,Water.
A bűnbandák rendszeresen kidobják a csatornákba a kábítószer-maradékokat
Forrás: Illusztráció / Shuttestock

Az analízis során bebizonyosodott a feltételezés, hogy a vidékhez képest a városokban több kábítószert fogyasztanak: az eredmények szerint az utóbbi helyeken ötször annyi kokain és ecstasy maradékát találták meg a környező csatornákban.

Ter Laak kiemelte továbbá, hogy a minták elemzése alapvető fontosságú a kábítószerekkel kapcsolatos kutatásokban, a többi között azért, mert ennek segítségével a feketepiacon forgalomba hozott kábítószerek mennyiségéről is többet meg lehet tudni.

drog kábszer
A kutatás szerint a városokban több kábítószert fogyasztanak
Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Elmondta, hogy az eredményekkel átfogóbb képet nyújtanak a kábítószer-kereskedelemről, a felhasználókkal készített interjúk során pedig azt is meg lehet tudni, mely rétegekből kerülnek ki a fogyasztók.

„Mindezek együttesen betekintést nyújtanak a holland illegális kábítószerpiac méretébe és fogyasztói köreibe” – mondta Thomas ter Laak.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!