Maestro Solti

2017.12.11. 15:11

Kialakult a karmesterverseny döntőjének mezőnye

Azis Sadikovic (Ausztria), Cser Ádám (Magyarország), Nimrod David Pfeffer (Izrael), Haragucsi Szodzsi (Japán) és Leonardo Sini (Olaszország) mellett a közönségszavazatok alapján hatodikként Dobszay Péter (Magyarország) került a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny fináléjába.

A pénteki döntőnek, valamint a szombati díjkiosztónak és gálakoncertnek a pécsi Kodály Központ ad otthont. A döntősök a Pannon Filharmonikusokat vezényelve adnak számot tudásukról – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A Filharmónia Magyarország szervezésében megvalósuló versenyre 186 karmester nyújtotta be jelentkezését a világ negyven országából Kínától Oroszországon át Amerikáig, az előválogató után pedig negyvenen jutottak az elődöntőbe. A 35 ezer euró összértékű díjat rangos nemzetközi zsűri ítéli oda a legjobbaknak.

A verseny fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Lady Valerie Solti, Solti György özvegye és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!