sikoly

2021.02.22. 18:33

Vége a találgatásoknak a világ egyik leghíresebb festménye kapcsán

Maga Edvard Munch írta rá Sikoly című híres képére, hogy „csak egy őrült festhette” – állapították meg a Norvég Nemzeti Múzeum szakemberei, akik infravörös vizsgálatnak vetették alá a festményt.

Fotós: Borre Hostland

Az 1893-ban elkészült eredeti alkotás bal felső sarkában olvasható az apróbetűs, alig látható, norvég nyelven írt felirat.

„Nem nehéz elképzelni, hogy egy felháborodott múzeumlátogató, miután szembesült a Sikollyal, ceruzát ragadott, hogy kifejezze véleményét a művészről és a műalkotásról egyaránt. De nem ez történt”

- írta honlapján az intézmény. Egy infravörös technológiára épülő új elemzés szerint ugyanis maga Munch írt a mondatot a kész műre.

A múzeum 2022-es újranyitásának előkészületeként alapos elemzésnek vetették alá a képet a szakemberek és kétséget kizáróan megállapították, hogy a felirat megegyezik a norvég festőművész kézírásával.

Miután a Sikolyt először kiállították, Munch kortársai megkérdőjelezték az alkotó mentális állapotát.

„A felirat ironikus kommentárként, ugyanakkor a művész sebezhetőségének kifejeződéseként is értelmezhető. Az, hogy egy már befejezett festményre írt rá, azt mutatja, hogy Munch számára az alkotás folyamatos volt”

- mondta Mai Britt Guleng, a múzeum kurátora.

Munch négy verziót festett a Sikolyból. Ezek közül a két legismertebb a szóban forgó eredeti festmény és egy 1910-es későbbi változat.

Borítókép: a Norvég Nemzeti Múzeum által közreadott fotón infravörös képet készítenek az Edvard Munch norvég expresszionista festő Sikoly című festményének bal sarkában látható, ceruzával írt feliratról Oslóban 2021. február 22-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!