Seregszemle

2021.04.13. 09:32

Május végén nyit a Velencei Építészeti Biennále

Május 22-én nyílik meg a koronavírus-járvány miatt 2020-ban elhalasztott 17. Velencei Építészeti Biennále, szigorú járványvédelmi intézkedések mellett.

Az építészeti biennále fél éven át, november 21-ig várja majd a látogatókat

– jelentették be a szervezők hétfői online sajtótájékoztatójukon.

Hashim Sarkis libanoni-amerikai építész, az idei biennále főkurátora közölte: nem változtatott az eseménysorozat koncepcióján, noha a How will we live together? (Hogyan fogunk együtt élni) mottó a világszerte bevezetett karanténintézkedések miatt – némileg ironikus – többletjelentést kapott.

A főkurátori koncepciót az emberiség által megoldandó nagy kihívások – a klímaváltozás, a migráció, a politikai polarizáció és a növekvő etnikai, szociális és gazdasági egyenlőtlenségek – ihlették.

Éppen ezek a jelenségek vezettek a mostani világjárványhoz is – hangsúlyozta Hashim Sarkis.

A Massachusetts Institute of Technology építészeti karát is vezető szakember felidézte, hogy az egyéves halasztást kihasználva bővítette a főkurátori kiállítást hét szekcióra. Újdonság, hogy közvetítik a kiállítás építését, de a szervezők felhívták a figyelmet az építészeti és a táncművészeti biennále közötti együttműködésre, valamint a számos kísérőprogramra is, amelyek még a november 21-i zárással sem érnek véget.

A 46 országból 114 résztvevőt meghívó főkurátori kiállításnak a Biennále hagyományos helyszínei: a Giardini park és az Arsenale csarnokai mellett a Marghera erőd ad otthont.

A 17. Velencei Építészeti Biennálén 63 ország jelentkezik nemzeti kiállítással, közülük Azerbajdzsán, Grenada, Irak és Üzbegisztán első alkalommal.

A Giardini parkban álló magyar pavilon Othernity – Modern örökségünk újragondolása című kiállítása (kurátor: Kovács Dániel) tizenkét modern budapesti épület újragondolásán keresztül a regionális építészeti identitás újrafogalmazására tesz majd kísérletet.

Roberto Cicutto, a Velencei Biennále elnöke az online sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a rendezvénysorozat egész idejére szigorú járványügyi protokollt léptetnek életbe, felhasználva a tavaly megtartott Velencei Filmfesztivál és Táncművészeti Biennále tapasztalatait is.

Borítókép: a 16. Velencei Építészeti Biennále olasz pavilonja 2018. május 25-én

Ezek is érdekelhetik