Európa Liga

2018.05.15. 08:54

Történelmet írna a Marseille az Atlético ellen

Nyolc éven belül az ötödik - összességében a kilencedik - európai kupadöntőjére készül az Atlético Madrid, míg az Olympique Marseille története ötödik nemzetközi fináléjában szerepel szerdán az Európa Liga lyoni zárómérkőzésén.

Olympique de Marseille's French forward Dimitri Payet (L) and Argentinian forward Lucas Ocampos warm up during the Europa League Media Day at the Robert-Louis Dreyfus stadium on May 8, 2018 in Marseille. / AFP PHOTO / Boris HORVAT

A madridi csapat 2010-ben megnyerte az EL-t, majd már a jelenlegi edzője, Diego Simeone irányításával 2012-ben ismét a legjobb lett ebben a sorozatban. 2013 óta rendre a Bajnokok Ligájában szerepelt, s ez idő alatt kétszer játszott döntőt, egyszer pedig az elődöntőig jutott. Ennek fényében csalódásként élhette meg, hogy az idei egyenes kieséses szakaszt csak az EL-ben kezdhette meg,

ugyanakkor bizonyította, hogy továbbra is a világ élvonalába tartozik, rendkívüli magabiztossággal jutott el a fináléig.

Az OM az emlékezetes 1993-as Bajnokok Ligája-győzelme óta 1999-ben és 2004-ben is döntőt játszhatott a második számú európai kupában, de mindkétszer elbukott. Francia csapatnak még sohasem sikerült elhódítania ezt a trófeát, a Marseille-en kívül a Bastiának (1977/78) és Girondins Bordeaux-nak (1995/96) volt lehetősége UEFA Kupa-diadal kiharcolására.

A két csapat csak két mérkőzést vívott egymással a nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligája 2008/09-es idényében a Javier Aguirre irányította Atlético 2-1-re legyőzte otthon Eric Gerets csapatát, míg a Stade Vélodrome-ban gól nélküli döntetlennel zártak a felek.

A statisztikák spanyol sikert jósolnak,

ugyanis a Marseille 15 spanyol csapat elleni kupamérkőzéséből mindössze négyet nyert meg, igaz, kettőt ezek közül a mostani idény nyolcaddöntőjében az Athletic Bilbao ellen. Ezzel szemben az Atlético 12 francia ellenféllel szemben vívott összecsapásából csak egyet veszített el, még az UEFA Kupa 1999/2000-es kiírásában a Lensszal szemben. Érdekesség ugyanakkor, hogy Franciaországban közel 57 (!) éve nem győzött le francia csapatot a madridi együttes, igaz, a monacói II. Lajos Stadionban 2010-ben és 2012-ben is elhódította az európai Szuperkupát, az Internazionale és a Chelsea elleni diadallal.

Amióta Európa Ligának nevezik a sorozatot, ez lesz a kilencedik döntő. A korábbi nyolc fináléban 21 gól esett, ez 2,625-ös átlagot jelent. A legnagyobb különbségű győzelem az Atlético nevéhez fűződik, amely 2012-ben 3-0-ra verte az ugyancsak spanyol Athletic Bilbaót.

A szerdai találkozót Björn Kuipers vezeti majd: a 45 éves holland bíró 2013-ban dirigálta a Chelsea-Benfica EL-döntőt, egy évvel később pedig a Real Madrid-Atlético Madrid BL-finálét.

A mérkőzés 20.45 órakor kezdődik, várhatóan telt ház, 56 500 néző előtt.

Borítókép: Dimitri Payet (b) és Lucas Ocampos, az OM játékosai bemelegítés közben

AFP PHOTO / Boris HORVAT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!