Vuelta a Espana

2018.09.02. 20:05

Kingé a szakasz, Simon Yatesé a piros trikó

Az amerikai Benjamin King nyerte a spanyol országúti kerékpáros körverseny, a Vuelta a Espana kilencedik, hegyi befutóval zárult vasárnapi szakaszát, amely után a brit Simon Yates viselheti az összetettben élen állónak járó piros trikót.

A Talavera de la Reina és La Covatilla közötti, 200,8 kilométeres etapon négy emelkedő várt a mezőnyre, és ahogy az várható volt, ez alaposan átrendezte az összetett állást.

A szakaszon egy 11 fős szökevénycsoport nem sokkal a rajt után meglépett, és végül a győztes is innen került ki: Ben King a céltól húsz kilométerre húzott el társaitól, és végül közel egyperces előnnyel diadalmaskodott. A Dimension Data amerikai kerekesének ez már a második szakaszgyőzelme volt az idei Vueltán.

Az eddigi összetett éllovas francia Rudy Molard több mint hat percet kapott Kingtől, míg a kilencedik helyen célba érő Simon Yatestől közel négy percet, így elveszítette a piros trikót.

Az állás az összetettben nagyon szoros: az első tíz között kevesebb mint egy perc a különbség.

Eredmények:

9. szakasz, Talavera de la Reina-La Covatilla 200,8 km:

1. Ben King (amerikai, Dimension Data) 5:30:38 óra

2. Bauke Mollema (holland, Trek-Segafredo) 48 mp hátrány

3. Dylan Teuns (belga, BMC Racing Team) 2:38 p h.

Az összetett állása:

1. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 36:54:52 óra

2. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar Team) 1 mp hátrány

3. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar Team) 14 mp h.

Hétfőn szünnap következik, a mezőny a szeptember 16-i, madridi befutóig összesen 3271,4 kilométert tesz meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!