Motorsport Games

2019.11.02. 13:39

Tóth László negyedik a Formula-4-esek első versenyén

A 19 éves magyar pilóta egészen kiváló teljesítményt nyújtott.

Tóth László a 10. helyről rajtolva a negyedik helyen ért célba a Formula-4 kategória szombati versenyén, az úgynevezett kvalifikációs futamon a Róma mellett elhelyezkedő Vallelunga versenypályán zajló Motorsport Gamesen.

A 19 éves magyar pilóta egészen kiváló teljesítményt nyújtva, remek előzéseket és hiba nélküli versenyzést bemutatva javított hat pozíciót a rajthelyén, ennek köszönhetően a kategória vasárnap sorra kerülő, hétvégi főversenyén a negyedik helyről startolhat el.

Tóth a két pénteki szabadedzésen egyformán harmadik volt, majd a szombat délelőtt rendezett időmérőn a 13. rajthelyet csípte el a többször is félbeszakított, majd az utolsó egy percre már újra nem indított kvalifikáción, amely nedves aszfalton kezdődött, és csak félig száraz burkolaton fejeződött be.

A magyar versenyző aztán a különböző utólag kiszabott büntetések miatt a 10. kockát foglalhatta el a rajtrácson.

A 20 perces kvalifikációs futam rajtjánál Tóth azonnal javított egy pozíciót, sőt, az első kör végén már hatodikként száguldott, majd megelőzte brazil riválisát is, és feljött ötödiknek. A versenybíróság aztán a második kör közepén egy baleset miatt beküldte a pályára a biztonsági autót, amely két körrel később elengedte a mezőnyt.

Tóth az újraindítás után rövidesen még egyet előzött, feljött a negyedik pozícióba, ezt a helyet pedig néhol remek védekezéssel, néhol pedig a harmadikat meg-megtámadva, magabiztosan meg is tartotta a leintésig.

Az első Motorsport Games első F4-es versenyét a hazai közönség előtt szereplő Andrea Rosso nyerte, megelőzve az izraeli Ido Cohent, valamint a német Niklas Krüttent.

Az F4-esek hétvégi programja vasárnap 11.40 órától a 30 perces főversennyel zárul.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!