új korszak

2020.08.21. 10:59

Amerikai befektető vásárolta meg a Williams Forma-1-es csapatot

Az autós gyorsasági világbajnokságban szereplő együttes pénteki közleménye szerint a csapat neve és székhelye nem változik, az új befektető érkezésével ugyanakkor biztosított a hosszú távú szereplés az autósport elitkategóriájában.

A Dorilton Capital amerikai befektetési cég lett a Forma-1-es Williams istálló tulajdonosa.

„Izgalmas új korszak kezdődik az istálló életében, a cél, hogy a Williams ismét versenyképes autó legyen” – áll a csapat honlapján.

Hozzáteszik, az adásvételhez egyhangú döntéssel járult hozzá a csapat igazgatótanácsa, köztük a névadó Sir Frank Williams.

A bejelentés két nappal azután látott napvilágot, hogy a tíz jelenlegi Forma-1-es csapat elfogadta az úgynevezett Concorde-szerződést, amely a pénzek elosztása mellett rendelkezik a szabályokról, valamint arról is, hogy kik indulhatnak az F1-ben.

A Williams istálló 1977 óta tagja a mezőnynek, eddig 737 versenyen indult, kilenc konstruktőri és hét egyéni világbajnoki címet szerzett, versenyzői összesen 114 futamon diadalmaskodtak. A csapat az utóbbi években – köszönhetően egyebek közt nehéz anyagi helyzetének is – gyengén szerepelt, tavaly mindössze egy pontot szerzett, ezzel a konstruktőri vb utolsó helyén zárt. Idén a kanadai Nicholas Latifi és a brit George Russell vezeti a Williamseket, pontot a hat futam egyikén sem szereztek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!