Forma–1

2022.12.05. 14:01

Életműdíjat kapott Sebastian Vettel

A négyszeres világbajnok autóversenyző pályafutása során 299 F1-es futamon indult és 53-szor győzött.

MTI

Sebastian Vettel, az Aston Martin német versenyzője a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság Belga Nagydíja előtt a spa-francorchampsi pályán 2022. augusztus 28-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Stephanie Lecocq

Az idén visszavonult,  négyszeres Forma–1-es világbajnok Sebastian Vettel kapta az Autosport című szaklap életműdíját.

A 35 éves autóversenyző az úgynevezett Gregor Grant-díjat vasárnap este, a Londonban tartott gála keretében vette át.

„Azt hiszem, leginkább az fog hiányozni az eddigi életvitelemből, hogy olyan sok emberrel dolgozhattam együtt, akik közül mindegyik hatalmas szenvedéllyel végzi a munkáját”

– mondta Vettel, és hozzátette, tíz évvel ezelőtt még úgy gondolta, ez egy „normális életvitel”, mostanra azonban rájött, hogy valójában keveseknek adatik meg ez a kiváltság.

„Nem arról van szó, hogy nem szeretem már a Forma–1-et, az utolsó néhány versenyt is ugyanúgy tudtam élvezni. A visszavonulásom bejelentése után nagy tehertől szabadultam meg, hiszen ez a sportág az eddigi életemben végigkísért”

– jelentette ki a német versenyző, aki elsősorban azzal indokolta búcsúját az autósport elitkategóriájától, hogy több időt szeretne a családjával tölteni.

Vettel a Red Bull istállóval nyerte mind a négy egyéni vb-címét, mégpedig sorozatban, 2010 és 2013 között. Pályafutása során 299 F1-es futamon indult és 53-szor győzött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában