Ennyi volt

2017.07.25. 10:53

Justin Bieber visszavonul?

Justin Bieber kanadai énekes lemondta Purpose World Tour koncertkörútja hátralévő 14 előadását. A sztár szóvivője „előre nem látott körülményekre” hivatkozott.

A világkörüli turné 2016 májusában kezdődött, azóta 150 sikeres fellépés áll Bieber mögött, az előadásokra átlag 40 ezer jegyet adtak el. A koncertek bevétele 2017 első felében több mint 93 millió dollárra (24,3 milliárd forintra) rúgott – ismertette a BBC News kedden.

A zenei bevételekkel foglalkozó Pollstar adatai szerint az Európát, Afrikát, Dél-Amerikát, Ausztráliát és Ázsia néhány részét érintő eddigi turné bevétele elérte a 256 millió dollárt (67 milliárd forintot).

Az énekes nem fűzött magyarázatot a turné hátralevő három hónapjának lemondásához, de az amerikai média szerint Bieber egyszerűen be akarta már fejezni. A lemondásról szóló hivatalos közleményben ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy „Justin szereti a rajongóit, és utál csalódást okozni nekik”.

A szervezők azt is bejelentették, hogy a 14 fellépés jegyeinek árát visszatérítik a vásárlás helyén.

A legtöbb hátralevő koncert az Egyesült Államokban lett volna, de van köztük japán, hongkongi, Fülöp-szigeteki, szingapúri és indonéziai állomás is.

A kínai hatóságok múlt héten közölték, hogy a 23 éves kanadai sztárt „rossz viselkedése miatt” kitiltották az országból, azt azonban nem részletezték, hogy mit értenek rossz viselkedésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!