családtámogatás

2017.06.28. 12:17

Novák: már csaknem ötvenezer családnak segített a csok

Eddig csaknem ötvenezer családot támogattak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segítségével, 126 milliárd forinttal – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán.

Mediaworks Online / MTI

A csok-ot mintegy két éve vezették be, azóta dinamikusan emelkedik az érdeklődés a juttatás iránt, és növekszik támogatott családok és az igénylők száma is. Csupán ez év májusában 10 milliárd forinttal emelkedett az e célra fordított összeg – mondta Novák Katalin.

Úgy fogalmazott, hogy 2018 a családok éve lesz. Az elfogadott költségvetés is azt tükrözi, hogy egyre többet tudnak adni a családoknak, hiszen az ország „közelít” ahhoz, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát családtámogatásra fordítsa.

Otthonteremtésre újabb 25 milliárd forinttal több jut, így jövőre már 236 milliárdot biztosítanak a különböző otthonteremtési támogatásokra, amelyek között a csok vissza nem térítendő – hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány bízik abban, hogy az otthonteremtési programban jelenleg tapasztalt dinamika a jövőben is megmarad.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az otthonteremtési kedvezmény bevezetésének kettős célja volt: demográfiai és gazdasági. A gazdasági cél két irányban bontható tovább. Rövid távon azt várták, hogy a csok segíti a gazdasági növekedést az építőipar felfutásával, a beruházásokon keresztül. Hosszú távon pedig a demográfiai változás által hat: további munkaerő jelenik meg, emelkedhet a foglalkoztatottság.

2016 a lakáspiaci fordulat éve volt, a 2017-es adatok alapján pedig további felfutást tapasztalnak, és még nagyobb bővülésre számítanak. Az idei első negyedévben a kiadott építési engedélyek száma csaknem 90 százalékkal, míg az épített új lakásoké 50 százalékkal nőtt – közölte Hornung.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!